Vakond túrós torta

Hozzávalók 18 cm átmérőjű tortához

Piskóta:
3 tojás
40 g kristálycukor
0,5 dl étolaj
60 g finomliszt
25 g kakaópor
fél csomag sütőpor

Töltelék:
2 csomag habfixáló
2 evőkanál porcukor
2,5 dl habtejszín
250 g túró
50 g étcsoki apróra vágva
3 db banán

Elkészítés

1. Előmelegítjük a sütőt 180-200 fokra és előkészítünk egy 18 cm átmérőjű tortaformát. Ha nem szilikon, akkor sütőpapírral béleljük ki, ha szilikon, akkor semmi teendőnk.

2. Szétválasztjuk a tojásokat, a fehérjéket kemény habbá verjük. A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük és hozzáadjuk az olajat is, majd a lisztet, kakaóport és sütőport is, valamint a kemény habbá vert fehérjét is, lehetőleg úgy, hogy ne törjön nagyon össze a hab. A tésztát a tortaformába öntjük és kb 20 percig sütjük. (Tűpróbával teszteljük, ha kell, picit tovább sütjük.) Ha kész, félretesszük, míg teljesen kihűl.

3. Ha kihűlt, akkor kiskanállal kikaparjuk a belsejét úgy, hogy hagyunk egy kb. 2 cm-es peremet a köralakú piskóta szélén, és az alján is annyit, hogy ne lyukadjon át a tészta. A kikapart tésztát kézzel durvára morzsoljuk és félretesszük.

4. Apróra vágjuk az étcsokit.

5. A töltelékhez kemény habbá verjük a tejszínt a porcukorral és a habfixálóval. A túrót villával széttörjük és hozzáadunk egy banánt is, villával jól szétnyomkodva. Összekeverjük, majd a tejszínhabhoz adjuk a csokival együtt és összeforgatjuk.

6. A maradék 2 banánt hosszában félbevágjuk és lapos oldalukkal lefelé a kivájt torta aljára fektetjük őket. A csokidarabkákkal elkevert túrós tejszínhabot ráhalmozzuk a banánokra úgy, hogy egy félgömböt formázzon a hab, majd ha ez megvan, akkor óvatosan befedjük a félretett, szétmorzsolt piskótával, enyhén rá is nyomjuk. Egy éjszakát a hűtőben tároljuk, majd másnap tálaljuk.

Vakond túrós torta