Neked hogy ízlik a Guru?









Ajánld ezt az oldalt a barátodnak:


PÖTTYÖS BLOG

PÖTTYÖS HÁZI FELADATOT KAPTAK A VISART HALLGATÓI

2009.03.16 13:13 (1285 olvasás)

Nagyításhoz kattints a képre! Lerch Péter tervezőgrafikus a Visart Művészeti Akadémián tanít reklámkampány készítést. Ebben a félévben tanítványai azt a feladatot kapták, hogy készítsenek image-kampányt a Pöttyös Túró Rudinak. A leadott munkákat megnézhetitek a Pöttyös Galériában, Lerch Pétert pedig egy blogterjúban faggattuk.

A Visart Művészeti Akadémián tanítasz, de mi is pontosan ez?
A III. és IV. éveseknek tanítok reklámkampány készítést, tervezést. Tulajdonképpen 2 részből áll össze egy szemeszter. Az egyik fele elméleti oktatás a másik rész pedig a kivitelezés, az ötletek megvalósítása.
A fő szempont az, hogy belelássanak egy kicsit a reklám világába és ki tudják magukat próbálni ebben a műfajban is.

Reklámgrafikát, reklámkampányt tanítasz. Honnan jött az ötlet, hogy a Pöttyös márka legyen a mostani feladat?
Minden félévben 4-5 kampányt, feladatot kell a hallgatóknak elkészíteniük. Próbálom úgy összeállítani a tantervet, hogy lehetőleg minden szegmensbe bele tudjanak "szagolni" egy kicsit. (kereskedelmi célú és TCR reklám) A változatosság mellett fontos, hogy lehetőség szerint átfogó képet kaphassanak a hazai reklámpiacon jelen lévő ügyfélkörből is. A feladatok kitalálásánál ragaszkodom ahhoz, hogy legyen köztük kifejezetten magyar márkára irányuló kommunikációs feladat is egy-egy kampány erejéig. Tavaly például a Margitszigeti Kristályvíz volt az egyik ilyen márka, az idén pedig a Pöttyös Túró Rudi.

Mi volt a brief, ami alapján a tanítványaid dolgoztak? Mire készítették a terveket?

Egy úgy nevezett image kampányt kellett készíteniük, mely nem feltétlenül magát a terméket reklámozza, hanem a márka ismertségét növeli, különböző média felületeken. Mindenki által érthetőnek és értelmezhetőnek kellett lenni a kommunikációnak. Nem fogom most felsorolni a kiadott briefben leírtakat, de nagyon sok féle szempontnak kellett megfelelni a leadott anyagoknak. Összesen 3 hét állt rendelkezésükre a feladat kiadásától számítva, hogy az ötlettől ejussanak a megvalósításig.

Mit gondolsz a leadott anyagokról? Te melyiket látnád szívesen közterületen?
Nehéz kérdés. Nem szívesen állítanék fel sorrendet sem. Vannak köztük nagyon jól megfogalmazott munkák és kevésbé jól sikerültek is. Ki mennyire érezte magáénak a feladatot és mennyire értette meg a briefben leírtakat. Hozzá teszem, hogy nem egyszerű a feladatuk, hiszen nekik egy személyben kell art directornak, szövegírónak, grafikusnak, operátornak és még ügyfélkapcsolat személynek is lenni. Egy ügynökségen belül teamben dolgoznak, itt pedig ők maguk egy személyben voltak a team.

Te magad szereted a Pöttyös Túró Rudit?
Rajongó vagyok. Szinte mindennap legalább egyet magamba tömök.
A klasszikus verziót kedvelem, az étcsokival bevontat. Az mindegy, hogy kicsi vagy az óriás.

Sok kritika éri a magyar reklámokat. Nem elég kreatívak, nem elég szépek stb... Régóta foglalkozol reklámokkal. Mi a véleményed a mostani helyzetről?
Hát, igen. Kb. 15 évet töltöttem el a reklámszakmában különböző pozíciókban különféle helyeken, így elég nagy rálátásom nyílt a rendszerre is. Szerintem az, hogy nem kreatívak a magyar reklámok az nem teljesen igaz. Mondhatnék példákat nagyon jó, kreatív és sikeres kampányokról, de az reklám lenne.
Rengeteg tehetséges tervező és kreatív szakember van ebben az országban. Nem véletlen, hogy a külföldi megmérettetéseken, reklámversenyeken a magyarok egyre több díjat zsebelnek be.
A reklám készítés nagyon összetett folyamat, sok esetben a rendszer bonyolultsága is gátolja a jó kreatív anyagok létrejöttét és minôségét. Túl sok kézen mennek keresztül, míg végre elérnek a fogyasztóhoz.

A jövő reklámgrafikusait tanítod. Mi a legfontosabb, amit mindenkinek elmondasz a szakmáról?
Ezt a szakmát csak szívvel lélekkel lehet művelni, mint minden mást, természetesen. Szeretni kell azt amit az ember csinál. Fontos a kitartás és az alkalmazkodó képesség is, de a legfontosabb a tehetség. Sok mindent lehet tanulni, de a tehetség az egy adottság vagy van valakinek vagy nincs. Nem mindenki alkalmas az ügynökségi munkára. Vannak olyan tervezők, akik leginkább otthon a négy fal között tudnak gondolkodni, alkotni, nekik elég nehezen elviselhető hely lenne egy nagy nemzetközi ügynökség. Az ügynökségi lét pörgős, gyors reagálást kíván. Folyamatos kihívás. Sokszor párhuzamosan több ügyfél tartozik egy art director vagy grafikus keze alá. Rengeteg háttér munka lapul meg egy kampány mögött, és nem minden esetben az történik amit a kreatív csapat az elején elképzelt.

Kategória: Bennfentes Blogterjú Bulvár

1.
legoimi • 2009.03.21 14:23

jó kis lecke

Megmondom én is:


Ahhoz, hogy te is hozzászólhass, előbb be kell jelentkezned. Amennyiben nem vagy még regisztrált tagunk, itt regisztrálhatod magad!


a felhasználónevem és
a jelszavam.