

Nem vagy még tag? Regisztrálj!
Elfelejtetted a jelszavad?

Te kikkel kóstoltatnád meg a Pöttyös-t?

Ajánld ezt az oldalt a barátodnak:

PÖTTYÖS BLOG
JANIKAAJO68 VITTE EL MIND A KÉT FIAT500-AST
2009.07.07 16:39 (6748 olvasás)
Hányan töltöttétek fel ezt a rengeteg pontot?
Öten, felváltva, délután kettő-három órától, ameddig tudtuk, töltöttük. Két család összefogásából adódott össze ez a két szép nyereményautó.
Ha jól tudom, nem csak ezeket hoztátok el a gyűjteményből...
Elhoztunk jó néhány dolgot még, de ezeknek egy részét felajánlottuk olyan intézményeknek, ahonnan kaptunk pontokat. Gyermekeink iskolái segítettek, hozzájuk került 1-1 netbook, ők ezzel voltak inspirálva. A netbook-ok a sulik számítástechnikai szakkörébe kerültek, de remélhetőleg tudják majd tanórákon is használni, hiszen könnyen mozgatható gépek.
Tavaly is vásároltatok?
Igen, de ssak kisebb dolgokat. Videókamerát, törölközőt, fotó albumot. Nagy nyereményeket nem sikerült beszerezni.
Összesen hány kódot töltöttetek fel idén? Mennyi Túró Rudit ettetek meg?
Több, mint 23.000 pontot töltöttünk fel, de mi magunk is kb. 900.000 Ft-nak megfelelő rudit ettünk meg. Illetve nem is ettük még meg mindent, mert van azért még a hűtőben jópár darab.
A tavalyi nyertes külön hűtőládát is beszerzett. Ti is?
Nem, mi nem egyszerre vásároltuk meg a rudikat, mint a tavalyi nyertes. Március 3-tól kezdve folyamatosan vettük a rudikat és töltöttük fel a csomagolásokat, de aki élt és mozgott a környezetünkben mindenki hozta is nekünk a Pöttyös papírokat.
Hajdúszoboszlón mindenki összefogott?
Talán nem mindenki, de elég sokan segítettek és igyekeztünk ezt már közben is honorálni. Az iskolások például azért, hogy behozták otthonról a számukra fölösleges egy-két darab papírt, kaptak tízóraira túró rudit. De ismerősöknek vettünk törölközőt is vagy kisebb ajándékokat.
Stratégia volt, hogy minél több pöttyöt töltsetek fel, ezáltal minél nagyobb esélyetek legyen a fődíjra?
Először kisebb nyereményeket szerettünk volna és próbáltunk egyre több dolgot vásárolni a fixárasok közül. A célunk az volt, hogy elhozzuk a kis retró fiatot, de azt nem gondoltuk, hogy megnyerjük a másikat is. Ha belegondolunk, hogy 2 millió kód volt feltöltve, azért ezzel a 23.000 kóddal kicsi volt az esélyünk, hogy a fődíjat is megnyerjük, de tényleg nem is ez volt a cél.
A retro Fiat 500-as melyikőtök álma volt?
Teljesen közös vágy volt. Talán három nap alatt dőlt el, hogy megpróbáljuk elhozni. Nem lehetett tudni, hogy mekkora lesz a legnagyobb licit rá, csak azt láttuk, hogy nincs akkora mozgás, mint tavaly a retro Ladán. Benne volt a pakliban, hogy valaki még licitál rá a legutolsó pillanatban, de ez tette igazán izgalmassá.
Hogy tetszenek az autók?
Nagyon szépek, főleg a retro fiat. Persze az új is nagyon tetszik, de a régi Fiat 500-ason érződik, hogy kézzel készült, mestermunka. Álmodni nem mertem volna szebbet, Indiánék gyönyörűen dolgoztak.
Mindkét család használni fogja a retro 500-ast?
Persze. Nem napi használatban lesz, hiszen mindkettőnknek van autója, de nem akarjuk bezárni egy garázsba. Az mondjuk igaz, hogy inkább mutogatásra lesz. Büszkén feszíthetünk majd benne.
Mennyire épültek be a piros pöttyök a család életébe?
Ott van a mindennapokban. Heti szinten 4-5 alkalommal eszünk rudit. Most lehet, hogy kicsit csömörünk van belőle, de ez nem sokáig fog tartani, nagyon szeretjük. Szerintem nagyon egészséges, nem sok csoki van benne, de tejjel teli van.
Kategória: Blogterjú
gratulálok, de valahol igazságtalannak tartom, és biztos, hogy én nem fogok újra játszani. Itt is, mint mindenben ezek szerint az ismeretség számít, ha lenne kapcsolatom magával a pöttyös céggel, megkérném őket, hogy a selejtes papírokat adják nekem... szóval nem egy fair játék ez sem, itt sincs esélye annak a játékosnak, aki becsülettel játszik... sajnálom
Megjegyeznénk, hogy a selejtes csomagolások kezelése meglehetősen szigorú, azok a gyárból nem kerülnek ki.
Én is gratulálok!!!Megjegyzem,hogy ebben szerintem nincs semmi igazságtalanság. Megdolgoztak érte.Ráadásul ajándékoztak is.A lehetőség mindenkinek meg volt adva. És itt most hagyjuk,hogy "nekem nincs ennyi pénzem".Nekem se volt. Kockáztattak,mázlijuk volt-ennyi. Gratulálok!!!
itt a szegény ember ezek szerint nem rúghatott labdába, csak az ilyen felfuvalkodott ÚJGAZDAG, akinek volt 900 ezer Ft-ja telezabálni magát. Akadjon a torkán a maradék!, a többi pénzét meg hordja a patikába! Nem vagyok rosszindulatú, de én a zsebpénzemből csak összesen 100 valahány pontot tudtam gyüjteni, de becsületesen!
Gratulálok! De én is sérelmezem azt, hogy a játék ideje alatt azok a játékosok akik tényleg csak saját maximum a családjuk által gyűjtött papírokkal a fasorba se jutottak nem hogy a nagyobb licitálható tárgyakhoz. Sőt még a kisebb ajándékokhoz is kevés volt a pont. Részben igazat adok ebben Dabidnak. De gratulálok még egyszer annak, aki mert kockáztatni annyi pénzt, és bele húzni a saját játékába a gyerekeket.
gratulálok! hát én is küldtem be de aki rokkant nyugdíjbol él annak még kisebb az esélye, én még egy pötyös törölközönek is örültem volna legalább annyira mint a kocsi tulajdonosa. baleset mentes vezetést a nyertesnek!
Hm... hát ez tényleg gáz. Én biza olyan szabályokat hoznék, hogy egy játékos csak egy dolgot nyerhet. Hogy két autó meg laptopok meg ki tudja mi? 23000 pont??? Én sem játszom többet, idén kipróbáltam, következő alkalommal nem reménykedek feleslegesen.
Szia esox13! Egy nyereményről beszélünk (az új Fiat) a többi vásárolt vagy licitált cucc, tehát nincs szó több nyereményről...
Annyira tipikus magyar mentalitás az irigység! Ha nem azzal lennétek elfoglalva, hogy TI miért nem voltatok eléggé ügyesek, szemfülesek a nyeréshez, ha eszetekbe jutna, hogy mindenkinek adott volt a lehetőség, hogy bármilyen eszközt használjon, jobb lenne ez az egész ország. Mert nem a politikával van a baj, hanem az itt élőkkel, ezért van ennyi depressziós, mert ilyen a hozzáállásuk. Én szívből gratulálok az egész famíliának, hiszen pontosan úgy tettek, ahogy egy nyertes személyiségtől az elvárható: beladtak száz százalékot, meg is lett az eredménye. Nem lehet úgy első lenni, hogy az ember csak 80 százalékot ad bele. Használjátok egészséggel! Ja: és tavaly is, idén is késve indultam az akcióban, jövőre én leszek a legtöbb pontos :)
" idén kipróbáltam, következő alkalommal nem reménykedek feleslegesen." és hányan vannak ezzel igy? nem baj gyerekek... hajrá, jövöre többen lesznek.
Sziasztok! először gratulálok, abban viszont igaza van jónéhány embernek hogy nem mindenki engedheti meg magának azt hogy 1-2 millió forintot költsön túró rudira és a lehetőséget az ilyen embertől elveszik. Illizióromboló volt a cikk!!! A Pöttyös csapatnak megjegyezném, hogy ahhoz hogy a laptopot stb liciten megnyerje ahhoz rengeteg ponttal kellett rendelkeznie és ez szorosan összefügg azzal ahogy összegyűjtötték. Én nem irigykedem de inkább nem kellett volna elárulni hogyan működnek a dolgok.... Lehet hogy jövőre én sem próbálkozok semmivel sem, mert önerőből még a törülközőt is nehéz volt összegyűjteni..
Valóban, átszámítva elég drágán mérte a Rudi az ajándékokat, de ez tavaly se volt másképp, csak akkor voltak értelmesebb dolgok is. Amúgy meg a pöttyös lada idén is beszerezhető 800 000ft ért árulja a gazdija.
Grtulálok! De igazából jobban örültem volna, ha egy egypontosról szól a cikk, nem pedig egy iskolát etető túrórudis csapatról. Idén már előrébb jutottam, tudtam hogy fix ajándékra kell hajtani, és sietni, mert az is nagyon fogyócikk..de így sem sikerült elérnem az áhított nyereményt.- Egy bringás bukót néztem ki!-( Képtelen voltam ennél több túrórudit megenni, vagy megvenni ebben a válságban!- Pedig a kis családba tömtem amennyire tudtam, mi napi 2-3-at is megettünk nem heti 4-5-öt....) De legyenek boldogok a díszkocsikkal, mert azokra biztit is kell ám kötni!!! No meg ha van már kocsi a családban... Lehet, hogy rosszízűnek tűnök, de csak azért mert még azt az aprócska kis valamit sem tudtam átvenni, amit nyertem..no meg a" bukó"! Azon gondolkodom még,hogy jövőre játszom ugyanezekkel a pöttyökkel, meg a tavalyiakkal is és akkor már összejönne... Sajnos idén nem tudtam csak 6500Ft-ot költeni a túrórudikra..(3 hónap alatt ).-de persze ez az én hibám!
Sziasztok! Gratulálok a nyereményhez! Viszont én is azt gondolom,hogy ez így nem igazán volt fair! Nem vagyok se depressziós,se irígy/ezt professzionalisnak üzenem!/,de ha beledöglöttem volna,akkor sem tudtam volna 900.000Ft-ot rudira költeni,és iskolás gyerekem sincs! Szóval teljesen esélytelen az egész,ami annyit jelent,hogy akinek nincs kapcsolata,ismerőse,stb.,az bele se kezdjen semmibe! Na ez a jó magyar szokás kedves professzionalis,mert nem a tudás és akarat érvényesül,hiszen ha van protekciód bármit elérhetsz,még tudnod,s értened sem kell semmit hozzá!!! Na és,hogy adományoztak? Hát még szép! Annyi pontért,az a minimum! A játszóteres játéknál érthető a csapat munka,de itt,ennek nem erről kellet volna szólnia! Mindenesetre ha nekem nem okozna gondot 900.000Ft-ot rudira költeni,akkor az sem,hogy autót vegyek,s megadjam a nyerés esélyét a becsülettel,önerőből játszóknak! Végülis már úgyis mindegy,megtörtént,s mégegyszer gratulálok,még ha nem is így kellett volna elérni!
Sziasztok! Most én vagyok lemaradva vagy mi van? Úgy volt hogy már 1 pont is elég hogy megnyerd a kocsit nem?!
900 000 Ft-ot költeni csak rudira? Ráadásul boldog-boldogtalan odaadja a pontját? Ja kérem, így könnyű! No comment...
Szia szoszy1013! Jól tudod, 1 feltöltött kóddal is meg lehetett nyerni a fődíjat. A sok feltöltött kód ezesetben vásárlásokra és licitekre ment el.
Sziasztok! Gratulálok a nyerteseknek! És a marketingeseknek. :-D :-D Ekkora fogást!!! Na, akkor most ki a nyertes? :-D
Sziasztok, én is játszottam és összeszedtem a cégemtől a családtól meg a barátoktóla papírokot és még is nagyon kevesett tudtam összegyűjteni. Gratulálok a nyerteseknek és egyet értek azokkal is akik szerint nem volt teljesen fair a játék pont azért mert nem mindenki tud még az ismerősökkel egy céggel a háta mögöt és barátokkal összegyűjteni annyi pontot hogy nyerjen vagy licitáljon. És azzal is egyet értek hogy 900 000 Gt-ból már autót is lehet venni. Én netbookra hajtottam volna de a licithez sem volt elég pontom. Na nem baj megpróbáltam nem jött össze majd máskor, máshol ,más játékban sikerrel járok. Mondjuk itt a szerencsének: 20% esélye volt és 80% a pénznek a pontok miatt. Még egyszer gratulálok a nyerteseknek balesetmentes vezetést kívánok és jó egészséget a cuccokhasználatához. :-)
Gratulálok a nyertesnek!Bár azt eléggé sérelmezem,hogy mi is ketten gyűjtöttük és még így is alig volt elég egy kisebb ajándéra,amiért fel is kellett menni Pestre, mert a környéken nem volt lehetőség az átvételre...Ezek után 3 órás sorbanállás után még mindíg nem kaptam meg...Szoval felháborító volt ami az ARÉNA Plázában volt a Pöttyös átvételkor...:( Így nekem nem jutott semmi, hiába volt meg a pontom rá...Legközelebb legalább 6 pultot kellene berakni, hogy normálisan sorrakerüljön mindenki, bár én kiszerettem ebből a pontgyűjtésből egy életre az biztos...:(
Én tavaly sérelmeztem a játékot,hogy akinek nincs számítógépe az esélytelen(persze akkor is lett volna más lehetőség,csak a fáradság...) Idén megpróbáltam,fixárasokra hajtottam,de a napi fogyasztásom kevés volt,hogy bármit begyűjtsek.Gondoltam belendülök és ismerősöktől stb.,dehát megint a fáradtság,nem vettem rá magam.Vagy fogalmazzak úgy,hogy a reklám jó és csábító,de én nem áldoztam fel a pénztárcám,hogy eladási mutatókat javítsam...Gondoltam sebaj,ha szerencse rám kacsint az autóért így is indulhatok...:)! Ugyhogy én irigylem a nyertes,hogy Ő vette a fáradtságot!Az összefogást,ismerősök,rokonok önzetlenségét,hogy ennyi időt(pénzt!) rászánt és meglett az erdménye.Gondolom ebben az időszakban még álmukban is piros pöttyöket láttak...:)Gratulálok!
Sziasztok! Én Professzionálissal értek egyet. Sajnos mi magyarok ilyen kutya irigyek vagyunk. Szégyellem is sokszor magam emiatt. Ezt még biztosan az átkosból hoztuk magunkkal, amikor mindenki mindenkinek a farkasa kellett, hogy legyen. Ezért nem megyünk előre. Azon rágódunk, hogy mije van a másiknak. Az ebbe ölt energiát, ha a magunk boldogulására fordítanánk, már rég nem itt tartanánk... Én biztos voltam benne, hogy a magam 28 pontjával is esélyes vagyok és nem érzem azt a cikk elolvasása után, hogy ez nem így volt. Az új autót nyerték, csak jó szervezéssel nekik a több ponttal nagyobb esélyük volt. Ennyi. A többire licitáltak és jó célokra fordították. Ehhez csak gratulálni tudok! Emberek! Az ötlet adott, jövőre lehet gyűjteni ilyen módon is. Ha valaki még iskolába jár, neki adott. Ha valaki szülő, akkor a gyereke segítségével. Gondolom sokan dolgoznak: a munkahelyen is lehet ilyet szervezni... Nekem sem jutott ilyen jó ötlet az eszembe, de ettől nem irigykedem, hanem tanulok belőle!!! Még egyszer gratula a nyertesnek!!!
Sziasztok! Én is gratulálok,bár az tény hogy 900.000ft-al nem nagyon lehet versenyezni,és ezt nem irigységből mondom!!!Annyi minden a mai világban a pénzről szól,sajnos most már ez is...!!Egyébként az a véleményem,hogy "egy-két" termékért nagyon sok pöttyöt kellett "fizetni"!(pl.60 pötty=6500ft egy kartonlapért amit a kocsi szélvédőjére lehet tenni...)!!!Félre ne értsen senki,nagyon jók voltak a cuccok!Ezzel csak azt akarom mondani,hogy sokaknak esélyük sem volt egy csomó cucc megszerzésére,mert ilyen irreálisan sokat kellett volna költeni rudira és nem mindenkinek tudnak segíteni barátok,iskola stb.!Az embereket így is-úgy is (már bocsánat a kifejezésért)behülyítették,de ha kevesebb pöttybe kerültek volna a cuccok,lehet hogy még több rudi fogy,hiszen nem érezte volna azt az ember,hogy csak gyűjti,gyűjti,fogy a pénze és csak egy valamit tud érte venni!!Meg lenne az öröme,hogy igen,nem olcsó így se,de legalább 3-4 dolgot is tudtam venni!!Lehet így többen bekapcsolódnának és a pöttyösnek még ennél is jobban megérné......
Ja?Még valami!!Kriminális ami az Aréna plazaban volt!!!!!Miért nem lehet 3-4 pult egyszerre??Vagy miért nem lehet esetleg akár több Tesconál(vagy akárhol)átvenni a nyereményeket?????Terhes,kisgyerekes anyák álltak vagy 2.5 órát sorba egyetlen bögréért!!!Persze,nem kötelező!De ha már megvették a sok rudit és ha nincs senki más aki elmehetne....emiatt is veszthet jövőre a pöttyös szerintem....
Szerintem nem a feltöltött kódok, hanem a játékba regisztrált felhasználónevek között kellett volna kisorsolni a kocsit... mert ugye ahhoz, hogy növeld az esélyedet a nyerésre minél több kódot kellett feltölteni, amiből nagyon-nagyon sok ajándékra futotta, így a sok kódot feltöltők már amúgy is nyertesek voltak... ha a felhasználónevek között sorsoltak volna, akkor tényleg mindenki egyenlő eséllyel indult volna és lehet, hogy tényleg 1 feltöltött kóddal nyerte volna meg az illető az autót. Egyébként én is sokalltam a fixáras cuccokért a pontokat... Ha visszaemlékszem az első Szigetes beváltásokra, ott 50 vagy max. 100 pont volt a legdrágább cucc... és ráadásul ingyen is osztogattak túrórudikat. És akkoriban minden nyáron volt beváltás a szigeten, egész évben gyűjthettük a papírokat és nem 6 hét alatt kellett dömpingszerűen kismillió túrórudit beszerezni. Akkor tényleg a játék miatt gyűjtöttük a pontokat, annyit kellett csak tenni, hogy a szokásos túrórudiadag elfogyasztása után eltettük a papírokat és augusztusban elvittük beváltani. Most meg 1-2- apróságért is nem kis összegeket kell befektetni, mert az nem elég, amit amúgy is megveszel és megeszel...
Hello. Gratulálok a nyeremény(ek)hez. Viszont jövőre úgy kellene a játékot indítani, hogy 1 játékos csak 1 papírral induljon a fődíjért, nem? (mondjuk kicsi az esély, h ebbe belemenne a cég is..).
Miért lenne az irigység magyar vonás? Marhaság! És miért lenne irigy valaki, aki nem kapta meg az autót, bármit? Én is erre a szépséges pöttyös autóra hajtottam, bár mondogattam is mindenkinek, hogy hiába. Azt gondolom, hogy ezeknek a nyereményeknek általában meg van a helyük és szerintem több mint véletlen, hogy mindkét autó egy családhoz került. Ha valaki baromi pénzt öl azbba, hogy sok rudit vegyen, nyilván van pénze arra is, hogy vegyen egy újat, pont azoktól veszi el az esélyt, akiknek nincs pénzük sok-sok rudira, kis-kis autóra. Lehet, hogy a kiírás szerint így van jól, de talán nem fair.
Hú, jó kis felbolydulás sikeredett!!! Az egészben az a kár, hogy a szervezők boldog játékosok helyett keserű és dühös embereket szereztek. Ez pedig nem túl jó reklám a Pöttyösnek! Vagy az volt a cél, hogy most vegyenek sokat a pöttyösből, és ne rajongó tábora legyen?
GRATULÁLOK! Nem kis meló lehetett ennyi kódot feltölteni de megérte! Rendesek vagytok, hogy sulinak is ajándékoztatok és az ismerősöknek és a gyerekeknek is. Jó volt olvasni a cikket, hogyan is lehetett ennyi kódot összegyűjteni, mert igazán nem értettem mások hogyan csinálják. Mi is mindennap ettük a pöttyöspont2-t, de nem ennyit. Végűl a kódfeltöltést is meguntuk, mert nem volt elég semmire. Én nem vagyok se dühös , se megkeseredett, gondoljátok csak végig mennyi meló volt az a sok feltöltés és evés. 23ezer pontot feltölteni nem kis feladat. Aki irigyli tőlük, az jövőre csinálja utánuk! Még annyit szeretnék elmondani a szervezőknek, hogy godolhatnának azokra a családokra is akik nem tudnak ennyi túró rudit megvenni, de szeretnének valamit kapni a pontjaikért ha már gyűjtögették. Régen be lehetett váltani tollakra és kisebb dolgokra. ENNYI! Szép napot mindenkinek! SMILE
Szemfüles, ötletes nyertes. Sajnálom azokat, akik irigyek arra, h. ez nem nekik jutott eszükbe, és ezért inkább negatívumokat irogatnak a nyertes családról. Gratula, és sok örömet az ajándékokhoz!
Nem vagyok irigy és nem hinném, hogy bárki az lenne , csak egyszerűen nem tűnik életszerűnek, hogy valaki több, mint 900.000 Ft-ért vegyen pár hét alatt túró rudit . Mert , ha szegény vagyok miből , ha meg felvett a pénz , ennyiből lehet venni is , és az biztos. Mert, hiába töltött fel több, mint 23.000 kódot , azért az esélye a több, mint 2.000.000 beküldött kódhoz képest is csak 1%-i volt. A laptopokat elajándékozta , no comment . Mi csak egy kis apróságra szerettünk volna licitálni , de a kb: 120 pontunk kevés volt hozzá. Még valami: Voltak kódok , amit egyszerűen nem tudtunk felvinni. Szerintem a következő játéknál a csomagolás belsejébe és nem kívülre kellene a kódokat nyomtatni , másrészt a fődíj sorsolásánál talán tényleg szerencsésebb lenne a felhasználók között és nem a kódok között sorsolni, hogy egyforma esélyeket biztosítsanak mindenkinek. Az , hogy ez jó, vagy rossz reklám a Pöttyösnek , nem tudom, de vannak esetek, amikor a "rossz" reklám sokkal jobb, hatásosabb. Mert pl: ha pl: egy 30-40 pontot feltöltő vitte volna el a fődíjat , nem én lennék pár óra alatt a 30-ik hozzászóló.
Sziasztok! Szerintem is igazságtalan,de mit lehet tenni.Akkor is venni fogok a gyerekeimnek rudit,mert szeretik,de kódot tölteni nem fogok,mert csak az időmet pazarlom ilyenre. 2 éve gyűjtöm a ridi papírokat,de több mint a fele,ugye nem kódos. A kislányom(5 éves) már megrögzötten gyűjti."Gyújtjük,gyűjtjük Anya",ezt mondja mindig.Sajnálja,hogy semmit nem kapunk érte. Örülünk,hogy Aki megnyerte feszíteni akar benne,mert Nekünk sajnos nincs miben feszítenünk. Mondjatok bármit:IGEN IRIGY vagyok!
Sziasztok! Én is gyűjtöttem "ezerrel" a papírokat, de én is igazságtalannak tartom, hogy valaki 900000 Ft-ot tudott rudira költeni. Még egy érdekesség: én az 1 éves pici lányomnak úgy adom a rudit, hogy lszedem róla a csokit. Most a kampány ideje alatt nem 1x előfordult, hogy bizony zöld penészpöttyök voltak a csoki alatt. Öcsém is találkozott ilyennel, pedig nem egy boltban vásárolunk, mivel nem egy városban lakunk. Nem tudom, hogy most a dömping miatt volt-e így, vagy egyébként is előfordul. Szóval csalódtam a pöttyösben, pedig nagy rajongó voltam. Inkább átváltottunk a lila csomagos rudira.
Most aztán elment az étvágyam aruditól. Nekem anni gondom volt csak,hogy a kódoknál szakadt mindig el a paír.
Tényleg nagyon "drágák" voltak a termékek és le is álltam a gyűjtéssel, mert nem érte meg. Ellenben jobban ráhajtottunk egy másik régi zöld csomagolásos csokira, ahol viszont elfogadhatóbbak voltak az árak. Két polót is elhozunk onnan. Nekünk sem volt ennyi pénzünk rudira, óriásit csalódtam ebben a játékban.
sziasztok! egyetértek krisztával nálunk is volt erre példa. másrészt ami még zavart a játék alatt, összegyűlt a pontom kiválasztottam a tárgyat és csak mikor ráköltöttem a pontokat akkor választhattam ki a várost (ahol felvehetted a nyereményt) szerintem ez nem volt "igazságos" mert én pont nem olyan helyzetbe vagyok hogy 100 km-t utazgassak... de ha előre látom hogy hova kell elutaznom az megint más!!! ja másrészt drága is volt akkor inkább megveszem a boltba (pl tisza cipő) ugyhogy csalódás volt a játék is és a rudi is!! de sorolhatnám a számtalan hibát de más is meg teszi ahogy láttam.
Sziasztok! Én három gyerek mellett gyűjtöttem a pontokat, de mire összejött elfogyott az értelmes ajándék, és így hiába töltöttem fel őket. Az, hogy ennyi ponttal nyertek véletlen, és is reménykedtem, hátha nyerek, az esélyem hozzájuk képest persze kisebb volt a kb 100 pontommal-jó ötlet a regisztrációnként egy esély...azért a rudi finom, és esszük...ha legközelebb lesz kisebb értékű dolog, gyűjtünk megint. Emlékszem az első akciók során tényleg kevés pontért voltak pöttyös cuccok (jó kis boxeralsó pl-az azért kicsit drágább volt persze), az idén még egy normális pólót se sikerült tervezniük, ami PÖTTYÖS lenne...no comment...
Szia Boszorkata,szerintem nincs igazad ahogy Professzionálisnak sincs, nem irigyek az emberek hanem csalódottak és igen is többen összefogtak (családdal,barátokkal, ismerősökkel,munkatársakkal, ahogy a nyertes is a gyerekek sulijaival barátokkal,) és mégsem sikerült semmit vagy csak valami csekélyke ajándékot összehozni. A pöttyös csapatnak javaslom hogy nagyon jó 5let az amit Mesedoboz írt hogy az összegyűjtött pontokat be lehessen váltani valamire.
Mi az hogy nem én nyertem,mostantól ne áruljátok nekem a túrórúdit egyétek meg az egészet,vagy egye meg a Jancsi!!! Legalább ne ö nyerte volna meg mind a 2ö autót.ezért csak azt mondom hogy egye meg :(
Mi is gyűjtöttük a rudipapírokat családostul, 4 gyerekkel. A nagyobbak osztálytársai is segítettek, de persze a legtöbb család maga is gyűjtögetett, így nem kaptunk ezrével papírokat... :-( kkaattaa8: Ha a regisztrált felhasználók, és nem a beküldött kódok köött sorsoltak volna, akkor nem lett volna ekkora bevételük! Talán ezért nem ezt a megoldást választották... Kedves Pöttyös Csapat! Igen, persze, elméletileg egyetlen feltöltött kóddal is lehetett volna nyerni...ahogyan elméletileg egyetlen kitöltött szelvénnyel is megnyerheti valaki a lottón az ötöst... :-((( A nyertesnek - még ha kicsit keserűen is, de minden elismerésem. Szervezőtehetségből mindenesetre jól vizsgázott, de a pénztárcája vastagsága mindenképpen nagyobb esélyt adott neki. Na, ez nem volt fair és szerintem ezt sérelmezik itt a legtöbben.
Családom egyik tagjának javaslata a Pöttyös Csapatnak: Ha valaki különlegesen sokat vásárol, azt jutalmazzák meg valamilyen különdíjjal, de ne vehesse el a normál fogyasztás mellett gyűjtő többiektől az esélyt csak azzal, hogy több pénze van Rudit (vagy bármi mást) vásárolni.
Én munkahelyi segítséggel gyűjtöttem a pontokat..., semmire sem volt elég. Most munkahelyileg megegyeztünk - nem eszünk több pöttyöst (pedig szeretem, de majd találok helyette mást). Már az sem tetszett, ahogyan a nyertes - nyertesek kihirdetése elhúzódott, az, hogy egy hét múlva sem lehetett tudni semmit, max annyit, hogy valószínüleg nem én nyertem, mert akkor már biztos szóltak volna... Lehet, hogy öreg vagyok már és sok (rossz) dolgot tapasztaltam, vagy csak egyszerűen pesszimista (bár nem így ismerem magam), de én egyszerűen nem hiszem el, hogy aki megvásárolta az autót, az meg is nyerte a másikat. Ez azért több, mint valószerű..., de mindenképp igazságtalan. A lényeg, én nagyot csalódtam a Pöttyös- játékban és ezentúl nem vásárolom.
Én csak annyit mondanék! Én nem voltam nagyra vágyó,csak egy pöttyes párnát szeretem volna de sajna nem jött össze,volt a kisfiamnak de annyit használtuk hogy rongy lett belőle de még mindig kell neki pedig daradokba van/azzal alszik az a tetéje/ annyagot nem kapok hogy varrjak neki,így hát marad a rongy párna.Amugy én csak Gratulálni tudok a nyertesnek.
Gratulálok!! Csak annyit szerettem volna hogy azok akik mondják hogy nem játszanak mert csalás vagy valami nincs igazuk én tavaly is játszottam és semmit nem nyertem és ez azért nem vette el a kedvem a játéktól és most is játszottam és nyeretem elég sok dolgot és ez nem azon múlik hogy van e pénze az embernek vagy nincs mert nekünk sincs azon múlik hogy jó e a baráti társaság vagy nem, nem kell hozzá PÉNZ mint ahogy ti állítjátok!!
Nem kell, edus2? Akkor próbálj meg licitálni akárhol is pénz nélkül...na ugye!
Sziasztok én csak annyit mondanék erről a játékról hogy a legszarabb amivel valaha is találkoztam.Én többször is írtam az ügyfélszolgálatnak annyira nem méltattak egyszer sem hogy vissza írjanak.Az ismerősöm is nyert egy laptopot írt az ügyfélszolgálatnak hogy amit bejelölt időpontot az átvételhez azt szerette volna megváltoztatni és nem hogy vissza írtak volna neki hanem azonnal kizárták a játékból azzal a feltételezéssel hogy nem volt annyi rudis papírja. Ennyit az egészről pedig az utolsó darabig megvolt neki a rudis papírja mert mindenki gyűjtötte neki.Nem tudom kik intézik az ügyfélszolgálati dolgokat de az én szememben egy nagy senkik.Én is és az ismerőseim is csalódtak a pöttyösben.Ők sem fognak sem játszani sem pedig venni de mi sem. Inkább eszünk valami mást amiért ilyenek voltak.Nem fair amit csinálnak az emberekkel.Én megutáltam őket nagyon és a terméküket is mert azért sem fogok venni.10 forinttal sem gazdagítom ezt az aljas céget.Csalni azt tudnak meg sok embert bolondítani azon kívül meg semmit.Előttünk leírta magát ez a cég.Nehéz lesz nekik megint normális vásárlókat találniuk akik meg is bíznak bennük.Pl: játék és penészes túrórudi. Én is találkoztam már penészessel.
Tényleg szánalmas ez az egész játék attól kezdve hogy mennyire a pénz számít azon át hogy szarnak rá hogy időben kihirdessék ki a nyertes... Biztos nagy szükség van rá h 2 fiatjuk legyen meg még van nekik otthon is egy... 2 kocsit adtak volna el és abból adtak volna pénzt a rászorulóknak! de nem, itt 4 vagy mittudomén hány kocsival kell villogni. nagyon unszimpatikus ez a pöttyös image, pláne hogy irreális árakért lehet elvinni a cuccokat... akinek van ideje, pénze, energiája ebben a válságban pöttyöséket támogatni annak hajrá jövőre is. én világ életemben nagy pöttyös-evő voltam de ezek után hogy ilyeneket olvasok h penészes túró rudi... meg 900 ezer ft... de tényleg etessétek a hülyéket többet én sem veszek. éljen a lila papíros.
Sziasztok! Gratula a nyertesnek!!!!! Én nem igazán a pontokért vettem a rudit, (tudtam, hogy úgy se nyerek, meg tudok összeszedni annyi pontot) hanem mert szeretem, csakhogy én is találkoztam olyan rudival méghozzá ma ami penészes vagy (mit tudom én) inkább zöld (?????) volt. Innentől elment a kedvem a rudievéstől! Amúgy is elég finnyás vagyok! A promó nem volt jó! minden drága volt. A kinder pingui és maxiking (ice ice pingvin XD) promó sokkal jobb volt!!!!!!!!!!!! (csomó dolgot tudtam a csokispapírokon lévő pontokkal venni) Sztem nem sokan írtak irigységből, inkább csalódottság szólt belőlük!(nekem van autóm, még mielőtt én is irigy lennék)
Elég sokan tudnak siránkozni,de ha pl magamat veszem azért amikor a kukákat néztem egy-két papírért és a földről is összeszedtem akkor nemnagyon gondoltam,hogy valamitis eltudok hozni egyáltalán,de azért ügyesvolt mindenki.Ja és ha nemjátszik valaki jövőre akkor így járt és több esélyünk lesz:D.
Kedves "korgyuri"! Nem vagy rosszindulatú? Akkor gondolkozz el azon, hogy mit jelent ez a pár mondat: "felfuvalkodott ÚJGAZDAG, akinek volt 900 ezer Ft-ja telezabálni magát. Akadjon a torkán a maradék!, a többi pénzét meg hordja a patikába!" Egy rohadt nyereményjáték miatt ilyeneket írogatsz egy fórumon egy számodra teljesen ismeretlen embernek, aki nem ártott neked semmit. Lehet, hogy arra kéne gondolni, hogy ha ennyire fontos volt neked a dolog, akkor talán több energiát kellett volna belefektetni, neked is bevonni az összes ismerősödet, családtagodat, a helyi iskolásokat, és akkor most nem kéne itt fanyalogni. Ha meg villogni akar a nyertes az új kocsijával, akkor egészségére, azt csinál azzal, ami az övé, amit akar. Egyetértek Professzionálissal, hogy szánalmas ez az állandó irigység, a másik szidása azért, mert neki jobban sikerült valami, tényleg úgy gondolom, ezért megy így ez az ország, hogy 20 év alatt nem sikerült egyről a kettőre jutnunk. Engem egyébként abszolút nem érdekelt ez a játék, beküldtem egy pár pontot, és csak kiváncsiságból olvastam el a cikket. De annyira felhúztam magam ezen a fórumon, hogy nem bírtam ki, és beírtam. Amúgy ha ennyi embernek nem tetszett, akkor valószínűleg tényleg lehetne javítani a szabályokon, lehet, hogy igazságtalan, de ezt a cég felelőseinek kell megírni,normálisan, nem ilyen undorító fröcsögő stílusban, és nem azt kívánni valakinek, hogy akadjon a torkán a falat! AAAh, ez még jobban meggyőzött arról, hogy ne menjek haza Spanyolországból, a honvágyam ellenére. Itt az emberek örülnek mások sikereinek, és nem ilyen megkeseredettek, mint amilyenek a magyarok...
Na legalább egy ilyen ember létezik aki nemazzaljön hogy ez csalás megy amit idézett haravivi hogy akadjon a torkán.... .Ja és kár hogy magyarország nem ilyen emberekből áll!Tisztelet a kivételnek aki sajna kevés és jólteszed haravivi,hogy nemjössz haza Spanyolból amikor itt csak a másik ember fikázása,fúrkálása megy mert ez az igazság. És sajnos ennyit jelen egy pár ezer kilóméter?Hát igen sajnos ennyit. Jaj de haravivi szövege ellenére még lesz mindig olyan aki majd írja hogy ilyencsalás meg lefizetés meg a pénz számít de mindegy szépet írt "haravivi" és kész
Ebbe igazad van de a szabály az jó volt mert janikajó68 licitált az egyik kocsira a másikat meg kisorsolták, és amúgyis úgy volt megírva hogy minél több kódot töltünk fel annál nagyobb az esély a nyerésre szóval nem a szabállyal volt a gond csak mások irigykednek mert nekik nem sikerül. Én tavaly is játszottam és nem nyertem semmit mégsem írtam ilyeneket egy kicsit rossz volt de mégis játszottam mert a szerencsén múlik. Erről ennyit nem kéne irigyelni a másikat és ilyeneket írogatni tartsátok magatokba a rossz kívánságokat és már nem azért én is megjártam Pestet amiatt mert nem hitték el hogy rendelkezek annyi papírral amennyiért elvittem dolgokat és kiderült hogy sokan csaltak szóval inkább el kéne gondolkozni először és elolvasni a játékszabályt!! Amúgy meg ha annyira fontos volt hogy nyerjetek akkor tenni kellett volna érte szólni a barátoknak és családtagoknak nem most siránkozni de mindegy. Én iskolába járok és mivel nekem fontos volt ezért szóltam a barátaimnak és az iskolába is és aki tudott hozott és össze szettem a földről is szóval erről ennyit!! nem siránkozni kell és kárörvendeni!!
Bad-dog: a kérdésed jogos,de te akkor sem vagy komplett. Egy EEE-pc ára típustól függően 60-100ezer forint.Ha te 2000 rudit vettél,az már minimum 120ezerbe kerül,és ne mondd,hogy meg is eszel annyit. Én naponta 3-4et tápolok,anyu,apu is 1-1et kb,de így is csak kb 300 pont jött össze. A rudi meg felolvasztva nem az igazi. Amúgy ha az lenne,hogy mindenki 1 ponttal versenyzik a nyereményért,akkor az illetőnek 23000 felhasználója lenne,azt is meg lehet oldani. Az életben sajnos semmi sem fair,mindent a pénz irányít. De szerintem amennyire egy ilyen promóció fair lehet,ez az volt. Bár tényleg elég rdágák voltak a cuccok és én hallottam rudipapír-keygenről is. Az a baj,hogy helyben 1 papírt ellenőriznek,meg se számolják,le se mérik,hogy kb mennyi papír lehet,a többi lehetett simán generált kód és a papírok meg régebbről gyűjtött nem promós darabok. A másik nagy probléma a dolgok átvétele volt. Én is Aréna plázáztam,2szer is,iszonyat sorok voltak. Lehetett volna több kiadó. Ja és üzenem annak,aki a kódot úgy tervezte,hogy a nyitószalag pont kettévágja,hogy ezzel igazán sok rudievőt vesztett a cége!
Mikor indult a játék,akkor is 1 nagy nullának találtam ,most pedig 1 nagy sz..nak.De jövöre éppen úgy gyüjti a sok ember,a nagy semmit.Mindenesetre én váltottam a lilára!
Én egy nyavatt kitüzőre is alig tudtam összegyűjteni a pontot, pedig az volt a legkevesebb (sőt az sem érte meg). Gratulálok nekik, mert jótékony célra is fordítottak. Nekem is gyűjthetett volna egy egész város! :P
Látom nagy a játékszellem. Szerencsére nem vagyok megszállott, így csak pár pöttyöst vettem, azoknak papírját is kidobtam. Sokkal ésszerűbb egy olyan játék, ahol kódra kisorsolnak sok kis nyereményt, mint az, hogy gyűjtögess, kapj érte pontot, és licitálj...(mi ez v...ra?) így az nyer, aki több pontot szerez (veszi, kapja, tökmindegy). Jó dolog a licit, mert haszontalan kis dolgok is borsos áron mehetnek el. Szóval a legnagyobb nyertes nem az, aki a Fiat-okat megnyerte, hanem aki a csokit gyártotta. Persze ez meg üzletpolitika. Lehet szidni itt mindenkit, irigyet, gazdagot, leleményest, okoskodót. Abban viszont sok embernek igaza van, hogy pár hónap alatt elkölteni ennyi pénzt édességre csak egy kisebb rétegnek van ebben az országban lehetősége. Hogy ezt sokan irigylik? Szerintem jogosan. Gondoljunk csak bele, egy átlag középkeresetű családban (mondjuk törlesztés mellett) hányan engedhetnek meg maguknak ilyen mértékű luxust? Ismerősök gyűjtése: aki egy kicsi időt is szán rá, nem fogja odaadni a papírt, meddig tart feltölteni a kódot? Ez meg elég ritka így. Lehet csak belőlem hiányzik a játékszellem, de nem hiszek ezekben a dolgokban. Én így is nyertesnek érzem magam, legalább annyival, amennyit nem költök felesleges dolgokra(vagy éppen nem viszem túlzásba).
a nyertes annyira feszít a sok "lom" között, h arra sem veszi a fáradtságot h csak benézzen ide :D látszik h nem vmi nagy fan ;) Az új autót szerintem azok között kellett volna kisorsolni, akiknek nem volt túl sok pontjuk, vagy egyáltalán nem vettek semmit... Hát naon vágytam arra a szép autóra, de én nem fogok koldulni, vagy könyörögni ismerősöknek pár papírért... Am. meg alap h adtak azoknak a nyereményből akik kisegítették őket...
Én nem GRATULÁLOK a nyertesnek. Szomorú, hogy így fitotgtatja a gazdagságát, amíg mások nyomorognak. Itt is az győz, akinek van sok pénze ilyenre. Sajnos én nekem nincs autóm, mert nem telik rá. " Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy nem telik autóra." Szerintem is nem a pontok szerint kellett volna sorsolni, amikor azt írta a Szervező, hogy " egyetlen ponttal is megnyerheted."
Nem fogok meglepetést okozni: én is csalódott vagyok a cikk olvasása után. Mi napi 6db rudit fogyasztunk (ha 90Ft-tal számolom a rudit, még akkoris kevesebb mint 200e egy évre!!!!!) és mégsem vagyunk sehol pontilag. Ők meg pár hónap alatt 900e-t költenek csak rudira!!!!!!!! A nyertesnek a tavalyi kamera apróság .... én meg összetenném a 2 kezem, ha egyszer lenne egy kameránk.... Nem azzal van baj, h egyes emberek gazdagok (gazdagabbak mint mások), hanem azzal, h ezt le is írja a Pöttyös Csapat. Manapság a kis emberek lelke egyébként is ki van élezve ezekre a különbségekre, talán nem ártana elgondolkozni ezen! És talán pont ezek miatt a fogyasztások miatt - mert ugyebár ha a nyertes 900-at költött, akkor valljuk be, h van ott bevétel rendesen -, talán jövőre olcsóbbá is tehetnének dolgokat, ne kelljen már egy nyomorult pólóért annyi pont!
(Szerintem!) Ha 1 újgazdag embert boldogít a Fiat 500-as akkor vegye feleségül! :) Irigylem hogy nincs más gondja csak annyi hogy nyerjen ilyen szgk-kat. Egy igazság azért: Angliában dolgoznak a rokonaim. Hazajöttek a nagymamám temetésére. Visszamentek. Vélemény:a szívük hazahúzza, de az itteni életszínvonalkülönbség - amikor megérkeztek mintha beköltöznének 1 indiánsátorba!!!! Szebb jövőt!
A 10. hozzászólást ajánlom minden irigy fanyalgó kedves résztvevő figyelmébe. Professzionálisan kvan igaza, olyan szépen leírta, hogy én már csak csatlakozni szeretnék hozzá. Üdv, és jó Rudizabálást mindenkinek! :)
(moderálva)
Nahh... én találkoztam ezzel az emberrel a debreceni tescoban, amikor váltotta befele a pontjait... ***** sok zsákkal volt!! Nagy büszkén mondta, hogy Hajdúszoboszlón több iskola is neki gyűjtött! Én meg csak annyit kértem tőle, hogy cseréljünk már, mert én szögletes bögrét szerettem volna,de nekem az a nagy kerek járt! Már tele volt a kocsija egy csomó pöttyös ajándékkal, és persze nem volt rá hajlandó!! Kocsi téma: Mi a ******* csinál egy milliomos ebben a kicsi kocsiban??? Mutogatja... nincs is rá szüksége! Szerintem sem volt igazságos játék!! Pont!
a másik autónak nem is naon örül, adja nekem szívesen elfogadom :) elköltöttek 900ezret rudira, és azt mondja nem az volt a célja h megnyerje az új autót.... Persze... Ha nem olyan gazdagok(tegyük fel) jól besz*pták volna ha nem nyernek semmit :) ilyen erővel minden évben lesz pár hülye(bocs a kifejezésért) aki kidob összesen 1,5millát csak rudira,(rámegy mindene) és lesz 1aki picivel többet vett, és övé minden, a többi pedig megszívta mert nem nyert semmit...
Én meg abszolút nem értek egyet prof....al!!! Na!! Mit kell ráerőltetni másra a véleményed???? Azt hiszem a többség nem találta fair-nek a versenyt és nekünk van igazunk! Na pá!
muzsika105: nah innen is látszik h nem azok az emberek az irigyek akik csalódtak, hanem azok akiknek minden bejön... Igen feszíteni fog az autóban, és mutogatni h ő milyen király azzal az autóval(a cikkben is benne van h mutogatni akarja) Újgazdag ficsúr :)
Ugyan emberek, miért kell ez a sok rosszindulat, egyszerű logikával is ki lehet sakkozni, hogy akinek több a pontja, nagyobb az esélye, nem kell ehhez valószínűségszámítás! Egyébként én csak a játék kedvéért regisztráltam, kb. 30 pontom volt, bíztam a sikerben, nem nyertem, és??? Semmi sem történt, élem úgyanúgy az életem, dolgozom, tanulok, mint mindenki (mind a bejelentett 2Millió dolgozó Mo-n, inkább ezen kellene elgondolkodni, azon, hogy 2M ember tart el másik 8Milliót!) Komolyan néha rosszul vagyok ettől a negatív magyar mentalitástól! Gratulálok a nyerteseknek és szervezőknek is! Kifejezetten tetszett az egész promó!
Lénácska :) A nagyszüleid nem pont ezt tették??Ők is ugyan úgy eltartották az öregeket, gyerekeket, munkanélkülieket... Most szerinted az fair lenne ha 70évesen még mindig dolgoznának? A gyerekeknek pedig tanulniuk kell, nem tom hogy dolgozhatnának? és vannak azok az emberek akik nem tudnak elhelyezkedni A maradék a haszonleső, ingyenélő... De az biztos h nem 8millió ember... Ennyit erről...
RealQuentin, a nyelvhosszúságban tiéd a Guinnes rekord. Professzionálisnak igaza van? Miben? Hogy potyautas magatartással kell elérni a célt? Szerinted hibásak az emberek, mert nincs 720.000 Ft-juk kb félévente rudira?
Jól elvagyunk itt magunk között! De mi a véleménye a szervezőknek? Csak az elején reagáltak a bejegyzésekre. Kíváncsi vagyok a véleményükre.
Sziasztok! Nekem kb. 6 kolleganőm + gyerekeik + persze én is gyűjtöttük a pontokat, én is kisebb ajándékot szerettem volna, de mire meglettek a pontok már elfogyott az ajándék :o((( Máskor is próbáltam már ajándékot szerezni, pl. 4-5 éve a Szigeten, de akkor sem jött össze, lehet hogy én vagyok a béna meg a buta. Úgyhogy nekem is elment az összes kedvem....mindenesetre a csomagokat eltettem jövőre is, hátha megyek velük valamire.
Ja, és én sem találtam valami fairnek az egész játékot. Aki meg nyerte....elég tenyérbemászó képe van....hányadék....
ekkora bundát még életemben nem láttam... Most őszintén!... Valószínűségszámítás: mennyi az esélye, hogy pont az nyeri meg a sorsoláson az autót a több ezer játékos közül, aki elvitte a régi fiatot?... Hát nem sok... De hát ez van...
Hát megnyerte. Az itteni hangulatot elnézve bele sem merek gondolni mit kaphatott a közösségi oldalakon pirvát üziben :D ha kapott egyáltalán.
Sziasztok! Végigrágtam magam az összes hozzászóláson.Penészes rudi?!Te jó ég.Még jó,hogy olyannal nem találkoztam..:S Azzal egyetértek én is,hogy drágák vtak a cuccok.Korábban (más cégek)simán adtak fix ajándékot pl macit,kulcstartót,szélcsengőt,hűtőmágnest,ha mondjuk x pontot beküldtél.És ezt mindenki megkapta.Sokkal jobb ha van vmi fix ajándék...akkor senki sem érzi magát csalódottnak.Nem baj ha csak egy kis vmi,de legalább kaptál vmit a gyűjtögetésért.Én sem nyertem semmit,nem is ez bánt..mert ez van..ez egy játék.De ez a pénzzel kérkedés..:S900000Ft...meg a "csapat".Jó annak akinek annyi pénze van..és az a legnagyobb hobbija,hogy laptopot ajándékozzon,meg egy csomó cucca legyen.Nekem is gyűjtötték helyesebben ideadta akinek nem kellett(bár nem sok ilyen volt) én is vettem,de nem lehet azt anyagilag győzni,sőt még az utcán is ha láttam pöttyös papírt felvettem...Licitben meg egyszerűen lehetetlen bármit is szerezni egy átlag kisembernek..mert túl magasak a pontok.Még egy bögréért is sok pontot kértek.Szóval ezek lehetne gondolkodniuk a szervezőknek is...inkább több alacsony pontos legyen,meg fix áras,és akkor jobban fogyna,mint így h van kb 40db az adott vmiből és több nincs. Én már csak egy füzetet szerettem volna a végén,vagy bármi más apróságot a pontjaimért,de nem jött össze..mert elfogytak.És azért az 50-60pontomért utána már semmit nem tudtam kezdeni...Nem mondom,hogy leszokok a rudoról és nem eszek..mert legalább nem ment kárba az amit megvettem .:) Jah és még csak annyit,hogy elég szemét egy ügyfélszolgálat volt..ahogy olvastam.És szerintem is jobb lenne,ha belül lenne a kód.2-3 papír volt nekem is,amelyiknek nem engedte feltölteni a kódját.Bárki leírhatja a boltban egy papírra,vagy lefotózz avagy ilyenek,vagy egy rakás papírja,nem fogják úgysem egyesével ellenőrizni,hogy minden kód papírja ott van-e...Aztán aki meg megveszi,hiába van nála a papír..nem tudja feltölteni.
Mindenkinek, akinek elpattant az agya, merthogy "szemétcsalóanyertes" vagy "szemétcsalókaszervezők" vagy "énakartammegnyerniakocsitmertegypontotfeltöltöttem", csak azt tudom mondani: OLVASD EL A SZABÁLYOKAT MIELŐTT REGISZTRÁLSZ, ÉS HA NEM TETSZIK (BÁRMILYEN OKBÓL), AKKOR NE KEZDJ JÁTSZANI. Azért is bőgnél, ha olyan nyerné a lottót, aki százezreket költ szelvényre minden hónapban? Bezzeg ha te nyerted volna az egy pontoddal, akkor virulna a fejed, mi? Ez egy cég, fogadd el, hogy nekik a profit is fontos. Ilyen az élet. KRITIKA A SZERVEZŐKNEK: A beváltásnál órákig várni nem fogyasztóbarát... Legyetek szívesek a jövőben ezen változtatni. DÍCSÉRET A SZERVEZŐKNEK: Amit nem váltottak ki azt kisorsolták, és így sokaknak örömet okoztak. NEM PEDIG ELOSZTOGATTÁK A HAVEROKNAK. Tisztelet érte. Amúgy meg aki azért eszik rudit, mert nyerhet vele az hülye. Ha meg szereti, de nem eszik ezentúl mert nem nyert, akkor még hülyébb. Uff, mára ennyit.
Sziasztok!Szerintem is másképpen kellene szervezni a dolgokat tőllem sem fogadott el jópár kódot a gép ez nem lehet véletlen és természetesen ajándék nélkül maradtam,de egy csomó pénzem ráment elkedvetlenített a dolog,lehet hogy inkább a Milli rudiját fogom választani fele annyiért és nagyon finom!!Igaz a mogyorós pöttyös a kedvencem!A bunda sajna megszokott az ilyen dolgokban lásd vodafon 70 autós játékát annó egy ember nyert 16-ot,itt egy ember 2-ből2-őt!Tudjátok a kutya is a dombra......!Elérhető nyereményeket szeretnék,és belülre a kódokat!Szerintetek a tonnányi rudit mindet megették.....???????!Vagy ha a kukába megy az mindeggy?Sziasztok.
Hú, elég elszomorító az egész. Ez egy játék volt emberek! Ha legalább pontosan elolvasnátok a fődíjnyertes szavait nem írnátok ennyi marhaságot. Nem a fődíjra ment, a kisautó kellett neki, amire licitált és a licitet megnyerte, mert ő adta a legmagasabb tétet. Összefogtak barátokkal! Miért lenne ezért újgazdag? Rengeteg ismerőse van, ezért mozgósította az embereket. Az hogy ő megnyerte pluszban a fődíjat, az a véletlennek volt köszönhető.
Szia hjutti, Nem tudjuk mihez kellene hozzászólnunk. Eléggé a saját útját járja már a történet, úgy érezzük a tényeknek semmi szerepe nincs már. Mi pedig csak ugyanazt tudnánk ismételgetni.
Én arra lennék kíváncsi, hogy mi a helyzet a bent maradt pontokkal? Én egy bögrét ugyan tudtam szerezni, de mire összegyűjtöttem a másik féle bögrére valót, addigra az elfogyott. Aztán kinéztem megint valami mást, de mire arra összegyűlt volna, az is elfogyott. Aztán csak töltögettem tovább a pontokat, hátha újra lesz abból, amit szeretnék, de nem lett... Így bent maradt 90 pontom. Ott díszeleg azóta is. Ez átvihető egy esetleges következő promócióra? Azt gondolom úgy lenne igazságos... Mi erről a Pöttyös Csapat véleménye?
Szia franc! Egyet értek a Milli rudival, nálunk a boltban most csak 39 Ft. Ugyanolyan finom. Elég volt a pöttyökből! Én sem tudtam venni semmit a kemény 80 pontommal a licitálás álom maradt. 900 ezer Ft rudira? Most komolyan ez az ember normális! Biztos nem is gazdag! Az ilyen minek játszik ha amúgy is meg tud venni bármilyen autót?! Na mindegy. Gratula.
Én is játszottam, most először.Csak ezért, mert a meghírdetett szabályok szerint egy kóddal is lehetett nyerni.DE! Ahogy elnéztem a meglehetősen gagyi pöttyös cuccokat (elnézést azoktól, akiknek tetszik) rettenetesen sok pontért, azaz irreálisan magas árért akarták rásózni az emberekre.Én speciel laptopot szerettem volna, de mivel én becsületesen játszottam, közelébe se jutottam.Egyébként, ha lenne 900 000 Ft-om, amit arra költhetnék amire akarok, biztos nem Pöttyös rudit vennék belőle, hanem pl. laptopot,robogót mittudomén, de olyasmit, ami az enyém és nem irreális áron.A játék nem volt fair, ettől eltekintve gratulálok a nyertesnek.Én nem ülnék bele egy pöttyös autóba az tuti! :))))
Hát 900 000 Ft-ot keresek egy év alatt erről ennyit.Úgy látszik itt is a pénz beszél már megszoktuk.Ilyen áron nem is akarok nyerni és valószínű,hogy legközelebb játszani se.Sajnálom,hogy ilyen emberek játszanak elveszik a kedvét azoknak akik bíznak a szerencsében és nem áll a garázsukban két autó....stb.Sajnos vannak esélytelenek is mondjuk ki hát ez van!!!
Én a 20 pontos tollamat se kaptam meg, mert hiányzott egyetlen papírom. Sztem sokkal értelmesebb lett volna a csomagolás belsejébe nyomtatni a kódokat és akkor nem kellett volna a papírokat megtartani. Úgy, ahogy a konkurenciánál (zöld csoki) volt. Szerencsére azért egy bögrére és kitűzőre összegyűlt elég pontom. A főnyereményben nem is reménykedtem, mert tudtam, hogy nincs semmi esélyem, ahogy a többi nyereményjátékban sem...
900.000,-FT? Ennyiért már vehetett is volna autót! Szerintem sem fair játék. A "kis játékosoknak" esélyük sem maradt! Jó ötlet, hogy aki megnyeri a főnyereményt, ne kaphasson mást hozzá. Ennyi erővel az Iskolák is maguk beküldhették volna a kódokat. Persze nem a nyertestől sajnálom, szemfüles volt - ennyi! A játékszabályzatot kéne módosítani. Én nem szeretem a Pöttyöst, és játszani sem fogok esélytelenül. Látom vannak itt jó páran, akik többet nem fognak játszani, ami azt is jelenti hogy nem veszik meg a Pöttyöst még a játék kedvéért sem.
Egy bögrét tudtam beváltani és ez nem azért van.mert irigy vagyok vagy depressziós hanem azért,mert csóró.Arra azért kíváncsi lennék,hogy az aki csak 1 pontot tudott feltölteni az mit nyert???Szomorú tapasztalatot úgy mint sokan mások. Olvasva a hozzászólásokat legalább is úgy tűnik.Az igaz.hogy a túró Rudi finom,de egyre kevesebben engedhetik meg maguknak.SAJNOS.A fődíj nagyon csábító de nem egyenlő eséllyel indul az aki "csak" a saját pontjaival száll versenybe egy olyannal akinek a fél város gyűjti a pontokat:((
Azért én sokkal szivesebben olvastam volna, hogy egy család nyerte meg, akik már régóta vágytak egy autóra.. Nem pedig olyan, aki azt mondja, hogy nem használjuk minden nap, de mutogatni jó lesz...
Én éppen nem gyűjtöttem a pontokat, de szerintem igaza van heni1007-nek!!!! Én is boldogabb lennék, és nagyobb szívvel gratulálnék neki!!!!
Szerintem ha ezt kisorsoltak akkor megerdemli,hiszen az eselyeit megnovelte a darabszammal.Nekem nem volt csak KB-50 pontom.Es semmit nem vettem,nyertem vagy bar mi.De az eselyt en is megkaptam.Szerintem nem nagy faradsag feltolteni egy kodot.Foleg ha azt a rudit a csalad meg is eszi.Es en is kertem egy parat olyanoktol akik nem foglalkoztak a jatekkal.Es ezekutan csak gratulalok a nyerteseknek,es sok sikert kivanok mindenkinek akik legkozelebb is jatszani fognak.
Szia poussin, A Játékszabályzatban is szerepelt, hogy a kódos csomagolások a promóció lejártával érvényüket vesztik.
Hát pl. olyat, hogy elértétek a célotokat a játékkal kapcsolatban? Vagy jövőre (ha lesz) tuti más találja ki a játékot, úgy, hogy életszagúbb legyen. És itt nem a sorsolásra gondolok, mert abban biztos vagyok, hogy tisztességes volt.Nekem megmondom őszintén ez az egész licitálás nem tettszett. Jobban örültem volna, ha mindent sorsolnak.(igaz akkor nem lett volna ekkora forgalom az eladásból) Bár kaptak a szervezők hideget, meleget, azért ez mégis kudarc.Viszont ez a legolvasottabb blog!:)
A "nyertes"? jah, inkább nyertes iskolák... Akinek van 900e forintja rudira annak nem hogy autót, de még 1 szakadt pólót sem adtam volna!!! Ez így nagyon nem volt fair! Na mind1.. 1szer játszottam, tanulópénznek jó volt.
A "nyertes"? jah, inkább nyertes iskolák... Akinek van 900e forintja rudira annak nem hogy autót, de még 1 szakadt pólót sem adtam volna!!! Ez így nagyon nem volt fair! Na mind1.. 1szer játszottam, tanulópénznek jó volt.
hjutti, Több ezer ajándék talált gazdára, és több ezren örülnek a megszerzett ajándékoknak. :)
Gyerekek nem tudom mi bajotok van, nem szabad ilyen irigynek lenni. Mindenki azon lovagol hogy mennyi pént költöttek rá, meg hogy milyen módon jött össze ennyi pötty. Leleményesek voltak, megérdemlik én nagyon Gratulálok nekik! És különben is ennek a játéknak a lényege az, hogy legyen valami pöttyös relikviád otthon legyen az egy kitűző vagy akármi szerintem. Nekem meg se fordult a fejembe hogy kell az az autó. Egy pöttyös pizsinek vagy még egy törölközönek jobban örültem volna de nem sikerült - bosszankodtam is miatta :) de se baj lett egy polom és majd jövöre. Én a gyerek szigetes dolog óta gyüjtögetek minden évbe, tavaly nem sikerült semmit se beszerezni, de nem höbörgök, mindenkinek csak saját maga szab határt és ez nem pénz kérdés nekem meg van a tuti tippem nem azt mondom hogy ilyenkor a kelleténél nem eszem több rudit de más hogy is ki lehet egésziteni és ahogy én csinálom azt tuti kevesen csinálnák utánam, pedig egyszerü: vel veszem az utcán az üres papírt. És még a környezetem is jól jár vele, rólam nem is beszélve. G
Hát azt mondják ez nem bunda egyszerűen szerencséje volt!? Engem azért emlékeztet néhány horgászversenyre, ahol mindig a házigazdák nyertek/nyernek! Véletlenül mindig a mezőny szélére húznak, több százezres (ez nem túlzás, tényleg ilyen nagy értékű, de van aki milliókban mérhető) felszerelésekkel, versenyenként 10-20 ezer Ft-os etető használatával iskolázzák le a "szegény ember" csapatát. Mikor kezdünk azt mondják versenytárs, mikor nyernek elvárják, hogy ünnepeljük őket. Szóval azt gondolom nem egyenlő feltételek mellet nem lehet "tiszta" semmilyen játék. Ugyanez történt itt is a házigazda nyert, aztán mikor ez sokakban felháborodást kelt, csalódóttak, van néhány megmondó ember, aki pimaszúl verbálisan arcon csapja: "mér nem olvastad e a játékszabályt, írígy kutya vagy stb..." Tudjátok olyan ez, mintha a pehelysúlyú öklözőt összeresztenék a nehézsúlyúval, nem nehéz megjósolni ki fog nyerni, de azt sejtem, hogy az egyiknek esélye sincs, de elhitetik vele, hohy azért mert pici vagy és szegény, még nyerhetsz....
Hi! Én csak azt sérelmezem, hogy ha ez egy nyereményjáték, akkor miért nincs sorsolás? Ez így egy pöttyös ebay ahol pénzért (túrórudik árai összeadva) megvehetsz dolgokat, licitálhatsz, NEM NYEREMÉNYJÁTÉK.
Én nem értem ezt az összehasonlítást mambo. A főnyereményt kisorsolták. Ő nyerte meg, és szerzett még más ajándékokat is. Ügyes volt, mert eszébe jutott olyan mód, ami másnak nem. És egy csomó ember még ezen kívül hozzájutott pöttyös cuccokhoz, nem ő volt az egyetlen. Én például szereztem törölközőt és nagyon örülök neki, mert nagyon tetszik. A papucsnak pedig nagyon örült a fiam. Én örülök az apróságoknak is. :)
A Játékszabály legelején olvasható: "„Pöttyös Gyűjtemény” elnevezésű internetes játék". Tehát nem nyereményjáték volt. De volt sorsolás is. Nemcsak a fődíj lett kisorsolva. Én örülök, hogy tudtam vásárolni, így legalább azt kaptam, amire vágytam. ;)
Én a nyeremény átvételének helyén voltam kiakadva,Miskolc kb 100,Budapest 80 km-re van tőlünk,egy sz@r törölközőért azért nem mentem el ezekre a helyekre....a rudit azért elég jól megutáltam....
Hát szerintem sok emberből nem az irigység beszél, hanem az, hogy állítólag egy kóddal is meg lehetett volna nyerni az autót... Akkor miért nem olyan nyerte meg, aki éppen csak 100 pontot tudott összegyújteni, mert nincs egy millája túró rudira.... Na mindegy, mindenesetre még egyszer ilyen hülyeséget én sem csinálok, hogy a semmiért még azt a kis pénzem is ilyesmire költöm... Ennyi a tanulság!
Háááát, picit elment a kedvem a gyűjtögetéstől! Nem gondolom, hogy irigységből, de mindenki hívja aminek akarja. Nagyjából, leírták már előttem az összes okát, magas pont árak és a rövid idő miatt, vásárlásra sok esélyem nem volt és úgy érzem, hogy a nyereményeket is inkább "kivásárolták", mint megnyerték. Persze matematikailag nekem mindegy, hogy egy ember 23.000 pontja, vagy 23.000 ember 1-1 pontja ellen voltam esélytelen, csak mégis más érzés. Jól megtervezett kis marketing eszköz volt ez, gondolom sok rudi is fogyott és végül is külön szerencsém, hogy nem vettem részt a "sorbanállósdiban", együttérzésem azoknak, akik igen. Sajnos egy kampánynak költséghatékonynak is kell lennie, nem csak sikeresnek.
mi ért bántja a csörötöket ennyire ,ha ő nyert . 1: neki kell üzembelyezni,adot fizetni,biztositást fizetni ,eredetvizsgálatra vinni,stb 2: az új fiatot megnyerte mert nick név alapján sorsoltak ,itt bárki megnyerhete volna tényleg egy pötty értékben is ez csak szerencséje volt eben az esetben . 3:a retro fiat remélem nem csak dicsekvésnek használja majd mint mondta mert elöbb utobb elfogynak azok az emberek akiknek dicsekedni lehet vele . amugy meg gratula .
Én nagyon örülök neki hogy Ők nyerték meg,megérdemelték!Aki nem igy gondolja az csak egy irigy pulyka:)
Szia oriasrudi, Csak javítanánk, nem nicknév alapján történt a sorsolás, hanem kódot sorsoltunk. Ettől függetlenül ugyanúgy véletlenszerű sorsolás volt.
Sziasztok! Én csak annyit mondanék, hogy mivel úgy is eszem a rudit mindegy, hogy kidobom-e a papirját, vagy beküldöm a kódot róla. Azok akik csak azért vettek rudit, hogy nyerjenek valamit szerintem naivok. Én tavaly is meg idén is játszottam, és bár nem sikerült semmit nyernem azért nem köpködök másokra. Ettől függetlenül szerintem is irreálisan magasak a pont értékek, remélem jövőre ha lesz játék ezen változtatnak.
Sziasztok! Először is gratulálok a nyerteseknek, és mindenkinek, aki tudott venni valamit és azoknak is akik csak enni tudták a rudikat!) Én egy motoros bukóra gyűjtöttem, de végül lemaradtam róla és még éppen tudtam venni egy papucsot. Azt külön megköszönném a pöttyös csapatnak, hogy válaszoltak a levelemre, és egy második alkalommal át tudtam venni. (Az első dátum elég szerencsétlenül ballagási napra volt kitűzve, és rengetegen voltak.) Egyáltalán nem irigykedem senkire, de talán fair lett volna, ha a főnyereményeket nem kódok, hanem regisztrált tagok alapján sorsolják, és így a 2 pontot gyűjtöttek is esélyesebbek lettek volna. És bár nagyon szeretem a rudit, és örülök, hogy legalább ennek ugyanolyan az íze mint gyerekkoromban, de bolti áron elég borsos ára van. Azért várom a jövő évi játékot is, csak egy kicsit olcsóbban adjátok a dolgokat!) Pusszantás mindenkinek, és ne morcoskodjatok!)
Ha valaki 23000 pontot fel tud tölteni, annak már csinálnak is egy ilyen kis autót és mellé vehet egy pár laptop-ot! Ja persze a játék öröme. De a bögrét miért nem cserélte el? Szívéhez nőtt? Mondjátok csak, irígy pulyka vagyok! Az utolsó tizedmásodpercben sikerült egy laptop-ra licitálnom a főiskolás lányom boldogságára, az autót pedig elsirattam, ami gyönyörű lett. Többet nem játszom, a mélyhűtőből esszük a rudit kb. év végéig. Janikajó68 akkor is egy s....ó, főleg a bögre miatt. Még valami máskor is segített már az iskolásoknak, vagy csak most volt ilyen nagylelkű? Irígykedni pedig nincs mire ezt mindenki láthatja, és látja is én azt hiszem.
Sziasztok!Heteken át gyűjtöttem a papirokat,mire összegyüjtöttem a pontokat a Pöttyös napernyőre az Aréna Plázában 3(!!!!) óra álldogálás után feladtam és eljöttem és elhatároztam,hogy SOHA többet nem gyűjtöm a Pöttyös pontokat,mert ez az egész olyan szervezetlen volt,hogy nincs értelme és ezek után az egésztől elment a kedvem,sőt azóta még rudit sem ettem,mert nem birok ránézni!!!!!
Sziasztok!Én is csak gratulálni tudok a nyerteseknek,ügyesen csinálták!Nekem sajnos csak egy bögrére tellett a pontjaimból,de mint más én sem tudtam átvenni,mert a legközellebbi átvevőhely 42km-re volt és ugye egy bögréért ennyit utazni....Kedves játékszervezők!Azért legközellebb erre jobban ügyeljetek!
Tiszteletem! Vannak bajok rendesen...Nyilván sokakban még benne van a sértődés, mert nem Ők nyertek, az irigység dettó. Nem kell feladni jövőre sem! Nekem is ellenszenves az a tény, hogy 1regisztráló nyerte meg a 2fődíjat, ez totál lehangoló, épp úgy mint az összeg amit nagymellűen feláldozott a nyertes! Azonnal lesújtott a cikk amikor elolvastam... Én napi 1rudit így is úgy is megeszem, 4-5rudira nem telik sajna. És ha már valaki/kik nyertek azokat ne törjük le 3-4órás várakoztatással, vagy azzal, hogy sajnos elfogyott a szajré! Ha a szervező elvárja a játékosoktól, hogy vegye, egye, játszon akkor a játékos is elvárja, hogy ne kelljen egy 50Ft-os bögréért vagy törölközőért 40-60km-t utaznia, ez kiábrándítja a még az olyan embert is, aki 30éve eszi a pöttyöset!!! Jövőre valaki más kell a PR részlegre úgy érzem... :DD
horompoli, Jeleznénk, hogy szó sincs 2 fődíjról. Az új Fiat volt a fődíj, a másik régi Fiatot liciten nyerte el a felhasználó, nem sorsoláson. A kettő nem ugyanaz. :) Természetesen minden kritikát szívesen veszünk a beváltással kapcsolatban. Az esetleges következő beváltás alkalmával igyekszünk szem előtt tartani és a szükséges változtatásokat véghez vinni, amennyiben mód van rá.
Sziasztok! Ez az egész játék,egy nagy humbuk! Már a játék kiírásakor megvolt a kocsi gazdája!!! Ez a szomorú igazság!!!
Sziasztok! Lehet, hogy irigynek gondoltok , de beszéljenek a számok helyettem , vettem a fáradságot és számoltam: A 900.000 Ft 65 Ft-s árral , 70 napra ( a promó időtartama) és 4 fős családdal számolva napi kb: 50 rudi / fő fogyasztását jelenti. Tehát 1 ember 70 napon keresztül napi 50 rudit evett . 50*30 g = 1500 g , vagyis 1,5 kg rudi naponta . Sajnos a kalória adatokat nem találtam meg a rudi csomagolásán , de ekkora mennyiség biztos többszörösen meghaladja a napi ajánlott mennyiséget pláne szénhidrátból. Még valami: a 23.000 papír amit beregisztráltak szintén 65 Ft-s árral számolva 1.495.000 Ft-t ér. És az idő : 23.000 kód átlag 1 perccel számolva 23.000 perc , vagyis 383 óra , vagyis majdnem 16 nap éjjel-nappal non-stop megállás nélkül. A papír koldulási idő is érdekes lehet. Aki ügyesnek , leleményesnek gondolja őket, az egy kicsit gondoljon bele ő mikor tud ennyi időt , és pénzt beleáldozni , mikor dolgozik , eszik , alszik pl . Lehet, hogy nagyon elvont amit most kielemeztem , de a számok ezt mondják.
Íme a válaszom,kedves cucli! Azt,hogy biztose,manapság,mi a biztos? De,hogy elhiszede,azt majd eldöntöd,én elhiszem,hogy igaz!!! Van egy kedves ismerősöm,nevezzük most x-nek,aki egy olyan helyen dolgozik,ahol rengeteg pöttyös rudi is van. Történt,hogy épp hazafelé indult volna,csak a haza vinni szándékozott rudikat fizette ki éppen,amikor jött egy "nagy kutya" pöttyöséktől,s nevetve kérdezte x-től,hogy csak nem hiszel még a mesékben? (itt megjegyzem,hogy ismerik egymást,hiszen munkájuk kapcsán már idők óta "együtt" dolgoznak!) Mire Ő: Miért? Hátha az enyém lesz a kicsi kocsi. Erre a "nagy kutya": azt felejtsd el,annak már van gazdája! Mivel én ismerem x-et,s tudom,hogy nem hantázik soha,ezért szemet hunyva hiszek neki! Hát innen tudom!
Sajnos, ez a játék is teljesen ugyanazzá vált, mint múltkor a Vodafone-os Opel Corsa-s, hogy aki "ügyes" volt, összeszedett 8-10 autót, aztán nem győzte árulni, míg az, aki ésszerű kereteken belül játszott, azt kapta, ami a lónak is van. A licitárak olyan magasak voltak, h épeszű ember azért nem költ tízezreket túró rudira, h kapjon egy törölközőt például. Inkább keserű vagyok, mint irigy, mert már az elején egyértelmű volt, h normális földi halandó itt labdába se rúghat. Először és utoljára játszottam, mindamellett gratulálok a szerencsés nyertesnek.
Szerintem sem biztos hogy teljesen rendben van minden ebben a játékban. Ha mindentől elvonatkoztatunk, akkor is tiltakozik a jóérzés ellen hogy van aki halomra nyeri és vásárolja magát, mások meg semmit nem érnek el. Mondom, lehet vitatni a szabályokat, a játékot, lehet hivatkozni a teljesen korrekt számítástechnikai és üzleti háttérre, de attól hogy ugyanaz az ember mosolyog mindkét autóban (megspékelve más nagyértékű nyereményekkel) nem lesz nagyobb kedvünk sem játszani, sem rudit vásárolni. Sokunkban volt egy kicsi kis remény, hogy ez tényleg játék, és talán lehet valamire esélyünk, ehelyett kiderült, hogy az egész matematika, és üzleti befektetés. Ehhez nincs mit gratulálni, ez kb olyan mintha valaki bemegy a közértbe, és felvásárolja a hűtőpultot. Ennyi. A rendszerben meg elfért volna annyi kivételkezelés, hogy ha valaki megszerzi licittel az egyik autót, akkor automtaikusan kiesik a randomfüggvény tartományából (legalább abból ami a másik autót sorsolja). Na, ilyeneken kellene gondolkodni a következő játék szervezésekor.
Kedves szurcsi! Örülünk, hogy a valakinek a valakijétől információkhoz jutottál és ezáltal jobban tudod nálunk, hogyan is zajlott a promóció. Mi továbbra is biztosan hisszük azt, hogy számítógépes sorsolás döntötte el, hogy ki nyeri a fődíjat.
Kedves Nyertesek! Gratulálok, igazán szép munka volt. A rendszerbe felvinni ennyi kódot, ez igen.
HY!Sztem megérdemelték!Azért 900000Ft-ot elköltöttek rudira!Ugy ,hogy biztos szükségük volt a 2-kocsira,hogy a patikába járjanak hasfogoért és a diliházba egy kis észért!Mert ki az a H.... aki majdnem egy milliot elkölt turo rudira??Ennyi pénzért már vettek volna egy tévét!Mert ha jol láttam biztos ellopták a tévéjüket!Mert szerencsétlen palinak a borotvája a tévén lehetet!Ugy hogy sztem még egy pöttyösborotvát is küldhetnének neki,meg egy pöttyös tévét is mert MEGÉRDEMELTÉK volna!Na ez is arrol tesz tanubizonyságot,hogy H....-nek H.... a szerencséje!
Gyerekek! Ugyanmár! Mit foglalkozunk vele ennyire? 2009 van! Magyarországon még csak 1909 van! (szerintem)
Egyébként én hybrid autó vásárlását tervezem. Ha sok pénzem lesz egyszer szerintem önerőnek elég lesz 7-800000 péz.!
Igazad van vica313 akinek ennyi ideje van -még ha két család családtagonkét 1-1 órát tölt csak kód feltöltéssel - az egy megszállott időmiliomos, de egészségükre. A pöttyös csapat megfogadhatná a bologolok javaslatait tanácsait ( tobb kisebb értékű cucc, és a nicnevek között sorsolják ki legközelebb a fődíjat és helyezzenek ki több pultot több helyszínre hogy mindenki át tudja venni a kis nyereményét).
Én a család segítségével sem tudtam semmit vásárolni vagy nyerni mert mire feltöltöttem a pontokat elfogyott a kinézett termék. Csalódott nem én vagyok,hanem a lányom aki nem érti miért nem kaphatott a szorgalmas evészetért-gyűjtésért semmit.Jövőre érdemes lenne átgondolni a játékot mert a cég ezen egy idő után vásárlók százait bukhatja hiszen a konkurencia termékei is finomak(Mizo,Milka),és nem kell ragaszkodni az elsőhöz-tradicionálishoz.
Ahogy a legtöbbeket, engem is eléggé lehangolt a nyertessel készült riport. Mi a normál fogyasztással és utcán eldobott és fölszedett papírokkal gyűjtöttünk össze százegynéhány pontot, amiből három dolgot vettünk: hűtőmágnes, úszósapka (kisméretű) és árnyékoló (kocsiszélvédő mögé). A hűtőmágnes egy meglehetősen fantáziátlan, téglalap alakú valami volt, mindenféle védőcsomagolás nélkül, aminek következtében 2-3 mm-nyire beszakadt a széle (még az átvétel előtt). Nem cseréljük ki, így komissiózták, nincs tartalék - mondták. Az úszósapka annyira kicsi méretű, hogy az egyéves kislányom fejére passzol csak, bár igazából nem neki szántuk. Az árnyékoló pedig kartonpapír!!!!! Vajon hány szét/összehajtást fog kibírni? Kedves szervezők! Miért kell ez az illúziórombolás? Nem az a cél, minél többen tartozzanak a pöttyös táborba? Ha már olyan sok pontot kellett gyűjteni egy-egy apróságért, nem várhatta volna el a kedves játékos, hogy azok minősége legalább első osztályú legyen? Pár éve a szigeten ezerszer jobb dolgok voltak, még kódok nélkül. Amúgy én is megkóstoltam a lila-rudit. Finom. Nagyon.
ennyi irigy embert én még nem látam ,mint amennyi ideirt ,meg a "jól értesültek " ,elismerem a pont beváltás idén se ment hosszu sorban állás nélkül de ezt a pöttyösék már millioszor halloták ,drágának drága volt egy ,egy termék ,de etöl még én játszotam örültem és nem kezdek el panaszkodni hogy nem én nyertem meg a fiatot .
Kedves oriasrudi! Lehet, hogy irigyek vagyunk , de legalább tudunk helyesen írni!
Én is kicsit csalódott vagyok, de nem a kocsi miatt, hanem a nyeremények és pontbeváltásokkal kapcsolatban... lassan 4ik éve elteszek minden 1es papírt (persze a régieket nem használhatom fel, mert nem kódosak) és idén is sok finom túrórudit megettem kedvesemmel, és nem könnyen sikerült 2 bögrét összehoznunk... ennyi az idei év... a cégnek én inkább azt tanácsolnám, hogy ne a nagy értékre menjen, hanem inkább a ksiebb értékű, de annál nagyobb eszmei értékű ajándékokra. Pl: törölköző, párna, boxer, pöttyös ugráló labda, strandlabda, franciabugyi... pár éve még olyan kreatív volt a csapat... remélem jövőre felelevenedik ez a szellem és gondolnak a csöppségekre is, akiknek tényleg nem számítógép kell, hanem valami kis apróság. De a legjobb ízvilág még mindíg a pöttyösé! ;)
Én is kicsit csalódott vagyok, de nem a kocsi miatt, hanem a nyeremények és pontbeváltásokkal kapcsolatban... lassan 4ik éve elteszek minden 1es papírt (persze a régieket nem használhatom fel, mert nem kódosak) és idén is sok finom túrórudit megettem kedvesemmel, és nem könnyen sikerült 2 bögrét összehoznunk... ennyi az idei év... a cégnek én inkább azt tanácsolnám, hogy ne a nagy értékre menjen, hanem inkább a ksiebb értékű, de annál nagyobb eszmei értékű ajándékokra. Pl: törölköző, párna, boxer, pöttyös ugráló labda, strandlabda, franciabugyi... pár éve még olyan kreatív volt a csapat... remélem jövőre felelevenedik ez a szellem és gondolnak a csöppségekre is, akiknek tényleg nem számítógép kell, hanem valami kis apróság. De a legjobb ízvilág még mindíg a pöttyösé! ;)
Na,hát akkor én is belekezdenék igencsak hosszú mondókámba.Viszont:az elején szeretném leszögezni,hogy a véleményem elolvasása után bárki is azt hinné,hogy irigykedem,az téved!14 éves vagyok,nincs szükségem autóra,egyedül a családnak jött volna jól,de annyi rudink meg úgysincs.Nem tudom,hogy aki olyanokat ír,hogy "irigy pulykák" vagyunk az figyelembe vette-e,hogy ez már rég nem az autóról szól,hanem a tapasztalatokról.Úgy döntöttem,én is leírom ez enyémet.Idén játszottam először a pöttyössel,persze hatalmas reményekkel gyűjtöttem össze egy-két papírt feltöltésre.fel is jöttem,regisztráltam és aztán jött a meglepetés:a legolcsóbb cucc 25 pötty,ami ráadásul crocsba való,ami ugye nekem nincs,mivel nincs felesleges 20000-em egy lyukas klumpára...Ráadásul még ha 70ft-tal is számoljuk a túró rudi darabját,akkor is 1750 ft egy kb. 3 cm hosszú kitűző.Gratulálok,a sima crocs kitűző ha jól tudom 790 ft-ba kerül...ami még így is drága,de ennyire már nem kalandozom el.Jól vaaan,gondoltam nézzük mi van még.Én kiszúrtam magamnak a bádogkaticát,a tesómnak meg a moncsicsit.DE én voltam a hülye,hogy ilyen licites cuccokat szúrtam ki,mert végüis aztán majdnem mind 200 körül kelt el,ami 70 ft-os túró rudi árral is 14000ft!!!Gyűjtögettem,gyűjtögettem,de mire lett volna valamim az adott pontból,állandóan elfogyott.A szomszédokat meg hiába kértem,nem esznek nemhogy pöttyöst,még rudit se.2 héttel a vége előtt,amikor már majdnem minden reményem elveszett,kiderült,hogy a menzán pöttyös jár a kajához.Mondanom sem kell,be sem értem az ebédlőbe,már kéregettem mindenkitől a papírt.Az osztálytársaim is mind segítettek.De mi volt a fénypont?A konyhásnőtől elkértük azokat a papírokat,amik a tálcán maradtak és persze a MOSLÉKOS vödörben kötöttek ki...nejlon zacskóba pakolva táskám mélyén hoztam haza a buszon,de még így is volt egy kis szaga.hazaértem,első dolgom az volt,hogy beáztattam és mosogatószerrel kimostam őket,mindezt azért,hogy legyen egy nyomott bádogkaticám..Össze is gyűltek a pontok,vééégre nagy lelkesen nekiálltam licitálni.Dehát ugye a legtöbb licitnek vagy délelőtt vagy éjfélkor volt vége,így esélyem sem volt a suliból vagy itthonról licitálni.Újabb gratuláció!Ilyen élmények után már csak abban tudok reménykedni,hogy valaki olyan vitte el,aki egy kisgyereknek adta,nem pedig azért,hogy teszveszen eladja 5x annyiért (ilyet is láttam,nem is egyet...) vagy kirakja porfogónak. A többi véleményhez még azért szeretnék hosszászólni.. Hogy van az,hogy valaki nem kapja meg a laptopot,mert nem tud elmenni?SŐT!Kizárják??!!Meg a nagy francokat!És mi lesz azzal a rengeteg ponttal amit feltöltött vagy valami?Majd én megmondom:felesleges pénzkidobás neki és bazi nagy nyeremény a cégnek!és ha valakinek vizsgája van?Akkor a pöttyöst rakja előre?Persze,mit számít,max. évet ismétel,mert a pöttyös kizárja,ha nem tud pont akkor elmenni.Ez egy kicsit durva,nem gondoljátok?És ráadásul az ügyfélszolgálat meg csak utána válaszol?Erre inkább nem is mondok semmit.. Ja és a sorsolás...mindenkinek ugyanannyi esély?!Egy fenét!ha nekem 150 pöttyöm van,az 150 esély,ha neki 23000,akkor neki 23000 esély!Na most hogy is van ez?Egy pötty....?Reklámfogás. Még azt is leszögezném,hogy húú milyen egyedi ötlet,kéregetni,meg gyűjtögetni a fél városból.Azt hiszitek ez EGYEDI ötlet??Gondoljtáok,hogy másnak megsem fordult a fejében,hogy segítséget kérjen?Én is kéregettem mindenkitől,de mivel nincs felesleges 900000 ft-om arra,hogy kockáztassak,esélyem sincs.Ja és ezt a történetet simán elhiszem az autó gazdájáról..Nem ez volt az első ilyen verseny,amiben csalódtam és úgy érzem nem is az utolsó.de az embernek mindig felcsillan a szeme,hátha egyszer az életben őt is megszánja a sors.Lehet itt nekem pattogni,hogy jaj milyen pisis vagyok,húzzak a hadnemondjamhova,de átolvasva a szövegemet,úgy érzem igazam van és attól,hogy nem vagyok éppen felnőtt ugyanúgy igaz, amit írok.A nyertesek meg nem a szerencsének,hanem pöttyeiknek köszönhették az ajándékot,ami ugyebár pénz! Ja és penészes túró rudi?Ezek után kénytelen leszek leszedni a csokti a túróról,mielőtt megeszem.Jó kis hányingerem lett ettől.Amikor olvasgattam,hoyg sokan váltanak,akkor arra gondoltam,hogy a Pöttyös Csapat ilyenkor mekkorát kacaghat magában,mert fele úgyis csak mondja....és mi van,ha mégsem?Ez már nem az én problémám,nem is fogok belemenni,csak elgondolkodni érdemes. lehet,hogy irigy vagyok,csalódott vagy keserű - nem érdekel.szólásszabadság van,nem fogja rámerőltetni senki sem a véleménét,főleg nem az okoskodók.pff -.-"
Kedves flora_girl, Annyiban reagálnánk a véleményedre, hogy ha valaki kizárásra került, az nem véletlen volt. A licites tárgyak "árát" minden esetben a felhasználók határozták meg, így nem értjük ez irányú felháborodásodat. Összességében pedig már sokszor elmondtuk és sosem titkoltuk, hogy ez egy promóció volt, ahol csomagolásokat lehetett beváltani különböző ajándéktárgyakra. Tehát ez egy plusz dolog volt, nem internetes áruházat nyitottunk. Mindenki, aki kifogásolható terméket talál, az a Vevőszolgálat címére (1134 Budapest, Váci út 33. Erki Magdolna minőségbiztosítási vezető nevére ) küldje be a csomagolást és a kifogásolt terméket is, akár utánvéttel.
flora_girl,Te aztán megbonyolítod a dolgokat...Nem semmi vagy.... Ezt mind csak azért irtad mert,nem te nyerted az autót,ha nagyon akartad volna, tuti hogy több esélyed lett volna rá....ez mind csak hiszti!!!!!elöbb gondolkozz aztán próbáld leirni a véleményed!!!!!
Mimi17: és akkor mivan?? szerintem tökre igaza volt, nem hiszem h több esélye lett volna, ahhoz pénz is kell... Bírom az ilyen embereket, akik benyalják magukat, pedig le fogadom, h te magad sem gondolod így... A hiszti pedig nem hiszti, csak kiábrándult a Pöttyösből, h ilyen is van h penészes rudi, és ilyen nyereményjáték...
Sziasztok! Én tomi vagyok! Véletlenül sem szeretnék örülni annak hogy ez a túlsúlyos kopasz emberke ki tudta vásárolni ezeket a gépkocsikat. Azért a sok édességet sem irigylem tőle mivel ezzel nem csak a fogait rongálja, hanem az amúgy sem túl sovány nyakán keletkeznek újabb ráncok. Jómagam inkább a tőzsdei befektetéseknél maradok abban sikeres vagyok. Itt viszont 56 pontocskám feltöltése csak értékes perceket vett el az életemből. További szép napot kívánok minden hasonlóan naív társamnak!
Szia Mimi17, nem olvastad el rendesn flor_girl bejegyzését, a 3,4-ik sorban leírja hogy nem akar autót. Ő egy katicára hajtot ami lentem közöl. Ezek a bejegyzések már rég nem arról szólnak hogy nem ők nyerték meg az autót. És azt nem gondolhatotd komolyan hogy pusztán akarattal több esélye lett volna :-) meg volt az akarat és tett is érte, de a ehhez nem csak szerencse, vagy akaratt,vagy ismerősök és tett kell, pénz is de nem kevés. Na mind1
Kedves Professzionalis! Nem az országban élőkkel, hanem csak az olyan liberálisokkal van a baj, mint Te. Tavaly szintén kibuktam gazdagéktól, akik milliókat!! feccöltek a nyerésbe. Látom idén sincs ez másként. Tavaly minden indulatomat a hozzád hasonló liberális frieslandos multifekélyes marketingesekre zúdítottam. Idén is ezt teszem. Amíg egy multi ( a sok hasonszőrű közül) megteheti, hogy ilyen alantas, a társadalmat megosztó akciókkal mahinál, minél nagyobb extra profitot termelve a cégnek, addig nem beszélhetünk korrektségről, nem beszélhetünk kiegyensúlyozott társadalomról és feszengés, stresszmentes állampolgárokról sem. Nem megyek bele, hogy miként kellene igazságos nyereményjátékokat generálni, ahol tényleg csak a vakszerencse döntene és nem a pénz. Nyugaton amúgy sem ( de semmilyen egészséges kultúrában) nem dívik kérkedni a "felesleges" nagy vagyonnal. Itt ebben az országban ( a hozzád hasonló liberálisok miatt) "lefogadott", "bevett" dolog, hogy arcátlanul nagyzolnak a vagyonnal, a kitudja miből szerzett 900 ezrekkel. Ma már tudok egyébként gratulálni a nyertesnek, mert röhögve kívánom, hogy kenje a hajára. Az ilyen emberek a tiszta és nemes versenyekbe mindig vesztesek lesznek. Veled együtt professzionáliskám. Ja, és ha megtalálható valahol még a tavalyi hozzászólásom, akkor ott olvasható, hogy megfoghadtam, hogy nem vesszek több Pöttyös terméket. Ezt azóta is tartom. Bár bevallom, hogy más terméket, amit Mátészalkán gyártanak, csak más logó alatt (pl. valamelyik áruházláncnak) azt veszek. És tudom, igen, oké, ezzel is csak egy szennyes multit gazdagítok. De legalább magyar termék!!! Éljen Magyarország a megkeseredett és 23.000 pöttyös pont nélküli honpolgáraival együtt!!
Jómagam is gratulálok a nyertesnek! S egy apró adalék, hogy minden eddigi hozzászóló teljesebb képet kapjon arról, hogy mennyire jó helyre került a fődíj: http://www.hasznaltauto.hu/3133289_fiat_500_2009 Hiába! Ennek az embernek van stílusa... ;)
Én is eladnám egyböl!!!!A lényeg a lényeg ,hogy gratulálunk nekik!!!!sok sikert jövöre is!!! A többinek aki nem igy gondolja az csak mérgelödjön tovább!!!!én ismerem Janit és egy nagyon jó ember és nagyon megérdemelte!!!!ennyit erröl!!!!ja és szó sincs csalásról meg stb......ez csak a szerencsének köszönhetö!!!puszi
Kedves Mimi17! Ennyire madárnak nézel minket, akik nem kommersz műanyagok vagyunk? Kifejtenéd milyen szerencse lakozik min.!!! 900ezer jó kemény, ropogós magyar forint bele feccőlésével szerzett autók megkaparintásában? Látjátok, itt kezdődik a proli megvezetése, a nép le- és elbutítása, amikor azt a látszatot keltik, hogy szerencséd van, amikor végül is csak megveszed a "nyereményt". Mivel csak nép, nemzeti és osztály hangulatjelentés és elemzés végett látogatom a pöttyös blogot( jó kis oldal ez, megfigyelni a szociális, társadalmi helyzetet), joggal állíthatom, hogy mivel jó egy éve nem veszem a pöttyös termékeket, ezért inkább néha lottózom, mert ott még van pénztárcára való tekintet nélkül lecsapó szerencse. Igazából (főleg) nem a nyertes Jánossal van a baj, hanem az olyan kizsákmányoló, szellemi nihilizmusba kergető multikkal és azok fejeseivel, akik ilyen játékokat találnak ki, amely a pénzedet elszedik, hiteget és megint csak azt a látszatot sugallják, hogy akkor vagy nyerő, ha lóvéd van. Jövőre megint megnézem az oldalt, hogy jól kivesézzem és tanulmányt csináljak a meg-bebolondított magyarokról, akik heti egy szelet rudival akarnak naivan versenybe szállni a tehetős burzsujjal. Minden évben ugyanaz a móka, csak egyre több a hülye. A multik meg zsírosodnak, ja meg ti is, ha sok pöttyöst esztek. Bojkottra szólítok fel minden jó érzésű magyar honpolgárt! Min. szeptember elejéig ne vegyen senki pöttyös terméket!!
Sziasztok és szia tucoramirez! Elsőként egy kérdés neked: a lottónál nem sokszorozod meg az esélyeidet ha sok szelvénnyel játszol? Akkor az is a milliomosok játéka? Szerintem "kissé" sántít az elméleted. Én nem érzem, hogy itt a nyertes azért nyert mert 900.000 Forintot költött rudirta és ezáltal explicite előre megvette a nyereményt... Amúgy végigolvastam az összes hozzászólást a magam részéről azt mondanám valóban nem szerencsés az, hogy ugyanaz az ember nyerte meg a fődíjat, mint aki a licitálósat is, de ha az eladási szándékot (stb.) nézzük akkor azt hiszem egyrészt az összes többi összeesküvés elméletet ki lehet "pipálni" (előre megvolt a gazdája, cégen belül került valakihez, nincs is nyeremény, stb. :D) másrészt meg nem tudom segített volna e ha a két autót random fügvényileg elkülönítik (ez volt talán az egyetlen értelmes 5let amit olvastam) ha egy laptopot VETT volna licitan meg a fődíjat NYERTE volna meg akkor meg az lett volna a probléma. Az előzőeken felül azt is gondolom, hogy tavaly sok kritika érte Pöttyöséket (jogosan) és idénre egy csomó mindenen változtattak ami azt jelzi értelmes kritikát megfogalmazni van értelme. Másfelől a sok fröcsögve kritizáló emberke figyelmébe ajánlom, hogy ha ennyire minden ki lenne tervelve, ennyire mindenkit hülyének néznének akkor vajon megengednék e, hogy bárki szabadon leírja a véleményét?! Én amúgy egyetlen magyar márkaoldalt sem ismerek ahol ilyen szinten publikusan lehet véleményt nyilvánítani...
Hopsz 5000. olvasás! Kapok valami jutalmat? Neeeem. Áh rohadt multik a kisembernek semmi esélye :D
Hmmm....nem semmi,itt már keveredik a szezon a fazonnal!!!vagyis akkor most miröl is beszélünk???szóbahozzátok a Magyarországon kialakult tragikus helyzetet,pedig a kettönek semmi köze egymáshoz!!már nagyon eltérünk a témától..... Kedves tucoramirez:ekkora h.....nem lehetsz!nem muszáj egyből letámadni,ezt normálisan meglehetne beszélni,de ezek szerint neked ehhez nincs egy csöppnyi eszed se!!!bocsi
Nekem esélyem nem volt, hogy akár csak valami húzósabb cuccra licitáljak pedig elég sok pöttyös rudit ettünk és gyűjtögettük a pontokat. Azt ne mesélje be nekem senki, hogy 10000 rudit bezabált két család az akció ideje alatt mert behidalok. Csak annyi a véleményem, hogy több mint érdekes itt a helyzet. Na mindegy, a noname rudi is jó és nem hagy maga után rossz szájízt.
Ne mondjátok má', hogy nem én nyertem! Pedig kb. 30 kőkemény pontot gyűjtöttem. Legalább vmi csóri 1 pontos vitte volna a kocsit, ez nem borzolta volna annyira a lelki világomat. Ez így igazi szopóka-nyalóka. Többet egy rudit sem veszek!
Janika beleadott apait anyait, rakás pénzt, megszervezte, levezényelte, elvitte. Egyesek szerint asok irígy meg vicsorogva csorgatja a nyálát. Janika egyszer sem licitált a kis Fiatra, csak az utolsó másodpercekben. Talán tudta, hogy úgyis az övé lesz. Szerintem röhögött magában amikor azt figyelte, hogyan licitálunk öt-tíz, száz pontonként a kocsiért. Aztán amikor tele kocsival hazafelé vette az irányt még egy nyamvadt bögrét is sajnált Muzsika 105-től, pedig csak cserélni szeretett volna. Ki az irígy? Egyszer sem reagált az itt leírtakra, nem ereszkedik le? Mimi 17 biztosan tudja. Most pedig árulja az autót?! Erre aztán büszke lehet! Könnyen jött, könnyen ment. Ennek semmi köze nem volt leleményességhez, ügyességhez, ismeretséghez, volt pénze megtehette. De úgy látszik mégsem boldog vele, mert már nem is kell neki. Miért nem hagyta a többieket JÁTSZANI?
Azoknak, akik esetleg még mindig olvassák ezt a blogot... Mint említettem korábban a nyertes igazán stílusos ember, jó gazdája lett a két Fiatnak. Az előző hozzászólásomban az új 500-as sorsáról derült ki egy, s más, jelen soraimból pedig az eredet kis szépségről íme egy kis adalék: http://www.expressz.hu/auto/szemelygepjarmu/hirdetes-15797294/ Ismételten gratulálok Önnek Drága Janika!!!
ckriszt • 2009.07.14 06:48 Gyerekek! Ugyanmár! Mit foglalkozunk vele ennyire? 2009 van! Magyarországon még csak 1909 van! (szerintem) 124. ckriszt • 2009.07.14 06:49 Angliából kaptunk bébikaját a picinek (átszámítva 80 ft-ért) ! :o 125. ckriszt • 2009.07.14 07:06 Egyébként én hybrid autó vásárlását tervezem. Ha sok pénzem lesz egyszer szerintem önerőnek elég lesz 7-800000 péz.!
Virgin úgy látom téged még mindig nagyon érdekel ez a dolog és nem sajnálsz sem időt sem energiát hogy kinyomozd az autók sorsát csak így tovább!
Megmondom én is:
Ahhoz, hogy te is hozzászólhass, előbb be kell jelentkezned. Amennyiben nem vagy még regisztrált tagunk, itt regisztrálhatod magad!
LEGÚJABB KOMMENTEK
2011.08.26 01:06
nitta222:én nem mentem strandra
a nyáron
CSOBBANÁS
2011.08.26 01:05
nitta222::D ez nagyon vicces
volt!
CSOBBANÁS
2011.07.17 16:05
vivcsello105:Ma már az emberek ha
lehet 3 kívánságuk
nem ilyen dolgokat
kíván...
RÉGES-RÉGI PÖTTYÖS HIRDETÉSEK
2011.07.17 16:03
vivcsello105:tök jó ezek az sp
fluor+ (akik b**** )
mizu zás helyett meg a
lájk...
SZAKÍTS, HA BÍRSZ...
2011.07.17 16:01
vivcsello105:Engem min2 jaj a
foci+rudi eggyütt mese
világ de foci-t ugye
nézni ...
VB ELŐKÉSZÜLETEK
ARCHÍVUM
- 2010.december
- 2010.november
- 2010.október
- 2010.szeptember
- 2010.augusztus
- 2010.július
- 2010.június
- 2010.május
- 2010.április
- 2010.március
- 2010.január
- 2009.december
- 2009.november
- 2009.október
- 2009.szeptember
- 2009.augusztus
- 2009.július
- 2009.június
- 2009.május
- 2009.április
- 2009.március
- 2009.február
- 2009.január
- 2008.december
- 2008.november
- 2008.október
- 2008.szeptember
- 2008.augusztus
- 2008.július
- 2008.június
- 2008.május
- 2008.április
- 2008.március
- 2008.február
- 2008.január
- 2007.december
- 2007.november
- 2007.október
- 2007.szeptember
- 2007.augusztus
- 2007.július
- 2007.június
- 2007.május
- 2007.március
- 2007.február
- 2007.január
- 2006.december
- 2006.november
- 2006.október
- 2006.szeptember
- 2006.augusztus
- 2006.július
- 2006.június
- 2006.május
KATEGÓRIÁK






hát örülök a sikerüknek én is próbáltam gyűjteni minden nap a pontokat, de most külföldről nehéz volt beszerezni a csokit, nah meg nincs is sok pénzem rá hogy több ezer csokit megvegyek.szóval a kisembereknek semmi.de örülök