PÖTTYÖS BAMAKO

2009-01-29 - TIZENHARMADIK NAP

2009.01.31 12:00 (658 olvasás)

Kiffában ébredtünk egy „kempingnek” nevezett helyen, ami annyiban különbözött a sivatagtól, hogy be volt kerítve. Itt már egy csoport katona vigyázott ránk, mert Mauritániának ez a része, és a Maliba való átlépés nem teljesen zökkenőmentes.

Korán akartunk indulni, mivel figyelmeztettek minket arra, hogy a szavannás terep -annak ellenére, hogy a mai táv csupán 281 km- meglehetősen embert próbáló. Minden csapatnak azt javasolták a reggeli eligazításon, hogy bármelyik utat is választják, ügyeljenek arra, hogy úgynevezett konvojban haladjanak, mert nagy valószínűéggel szükség lesz egymás segítségére, és a támadásoktól sem kell annyira tartani, ha többen vannak. Előző este több rémhír is terjengett a táborban, a „bamakosok” ellen készülő terrorcselekményekről.

Mire összeverődött a saját kis csapatunk (kb. 6 autó), jócskán elment az idő. Dél felé járt már, amikor végre elindultunk. Az út első felét gördülékenyen tettük meg, nagyon élveztük az új, eddig ismeretlen terepviszonyokat, hepehupákat, amiken időnként ténylegesen átrepültünk. Rendszeresen megálltunk rövidebb időre, bevárni mindenkit, ellenőrizni a járműveket (hogy egyben vannak-e még:)) és segíteni egymásnak felküzdeni az autókat egy-egy nagyobb homokdűnére. Többször előfordult, hogy ilyen alkalmakkor „beástuk” magunkat.

Az út második fele többnyire az útba eső falvak „megajándékozásával” telt. Általában 20 percekre álltunk meg, kisebb ajándékokat adni, együtt örülni a gyerekekkel, megismerkedni a falvak látványával, néhány szót váltani az ott élő emberekkel. Fantasztikus élmény volt.

Lassan elkezdett sötétedni, és rá kellett jönnünk, hogy a falvakban eltöltött idő miatt a távnak szinte a felét sem tettük meg. Döntenünk kellett, hogy folytatjuk az utat a sötét ellenére, ami nagyon megnehezíti a tájékozódást a sivatagban, vagy letáborozunk és másnap világosban megyünk tovább. A többség az előbbit választotta, így hát nekivágtunk sötét sivatagnak. Nem teljesen veszélytelen vállalkozás, erre többször is felhívták a figyelmünket korábban, hogyha lehetséges inkább kerüljük az ilyen helyzeteket.

Az „idegtépő” szó enyhe kifejezés arra, ami az utat jellemezte ezek után. Ide-oda kóválygás-kanyargás a koromsötétben, libasorban kb. 2km/h-val haladtunk (igen kettő!), legalább ezerszer eltévedtünk, sőt könnyebb lenne megmondani, hányszor haladtunk jó irányba (talán párszor), mint ahányszor rossz felé mentünk. Ahány GPS volt nálunk, annyi irányt véltük helyesnek, ebből néha viták is kerekedtek.

Az amúgy sem szerencsés helyzetünket 11 óra felé (kb. 3óra kóválygás után) megfűszereztük egy bal hátsó defekttel. Ennek hála teljesen elszakadtunk a csoporttól. Egy percre azt hittük, ennél rosszabb már nem lehet, és ekkor eltört az autóemelőnk. Az olaj is kifolyt belőle, hogy még véletlenül se lehessen használni. A fiúk valahogy mégis életet leheltek bele néhány pillanatra, ami pont arra volt elég, hogy villámgyorsan kicseréljék a kereket. Én addig a vérszegény tábortüzünket őriztem, és hihetetlenül hasznosnak éreztem magam, sőt időnként világítottam zseblámpával is. Néhány óra után újra elindultunk, mert még mindig hittük, hogy kijutunk a sivatagból.



Minden összeesküdött ellenünk ezen az estén/éjszakán. Egyedül bolyongva a sivatagban sikerült úgy eltévednünk, hogy már egyáltalán nem találtunk semmilyen utat vagy csapást. Három óra magasságában betévedtünk egy pásztor kertjébe az autónkkal, akit sikeresen felvertünk a többtucat jószágával együtt. Mindezek ellenére kedves volt és segítőkész. Bár nem értette, hogy mi mit keresünk, hisz nem hallott Kayes nevű helyről, és mivel angolul nem beszélt, így kézzel-lábbal mutogatta el, hogy a közeli falu felé (melynek fényei időnként előtűntek) ne menjünk, mert ott ilyenkor könnyen ránk lőhetnek.

Ezek után elérkezettnek láttuk az időt, hogy keressünk egy „biztonságos” helyet a semmi közepén, és mégis megvárjuk, amíg kivilágosodik. Röpke háromnegyed óra alatt találtunk egy nagy fát, ami alá leparkoltunk. Gyuri úgy döntött a szabad ég alatt alszik hálózsákban, mi 3an a kocsiban maradtunk. Elalvás előtt még halálra rémisztettek minket a faluból felénk tartó egyre erősödő fények látványa, de ezek végül kialudtak. Végül mi is lepihentünk 2 órára, mert már csak annyi volt hátra reggelig.

Az est záróakkordjaként Gyuri kiszámolta, hogy 17 óra alatt 180 km-t sikerült megtennünk.

(by: Jámbor Szonja)



Nézd meg a legfrissebb képeket a galériában!

Megmondom én is:

Ahhoz, hogy te is hozzászólhass, előbb be kell jelentkezned. Amennyiben nem vagy még regisztrált tagunk, itt regisztrálhatod magad!