

Nem vagy még tag? Regisztrálj!
Elfelejtetted a jelszavad?

Neked hogy ízlik a Guru?

Ajánld ezt az oldalt a barátodnak:

PÖTTYÖS BAMAKO
2009-01-24 - EGY RÖVIDEBB NAP
2009.01.25 10:56 (535 olvasás)
A mai fő feladatunk nem egy roppant hosszú, vagy nehéz táv megtétele volt, hanem a bürokrácia oltárán kellett áldoznunk néhány órát, hiszen ma legnehezebbnek az tűnt, hogy az itiner szerint akár nyolc órás mauritán határátkelést véghezvigyük.
Igyekeztünk minél hamarabb elhagyni a szálásunkat, azonban a remek reggeli és a kellemes környezet miatt ezt nehézkesen tettük meg. Ennek köszönhető, hogy megint csak 11 felé indultunk neki a 350 km-es útnak.
Célunk Nouadhibou városa volt, mely légtávolságban néhány kényelmes órára található az indulási helyünktől. Azonban ma nem a táv megtétele az, ami leginkább kihívás elé állított minket, hanem pont az egyhelyben várakozás, mégpedig a mauritán határon.
A szervezők szerint az akár nyolc órásra is elhúzódó procedúra nem éppen a csúcspontja ennek a rallynak. Irat irat hátán, egyik bódéból a másikba menés, ez jellemezte azt a „csupán” négy órát, melyet mi itt töltöttünk.
Az országból történő kilépés három szakaszból állt, ez azt jelentette, hogy háromszor kellett lekenyerezni az illetékes tisztet a gyors intézkedés reményében.
Miután kiléptünk az országból, nem rögtön Mauritánia területére léptünk, hanem egyfajta köztes zónába, leginkább halálzónára hasonlított. Az úgy 15 perc alatt átautózható terep „érdekessége”, hogy egyes részei (Mauritánia igen sok területéhez hasonlóan) le vannak aknázva. Ezért kifejezetten óvatosan, csak is a már kijárt nyomvonalon közlekedhettünk.

A köztes zónában csak sziklák vannak, roncsautók és szemét. Csak az a néhány ember tartózkodik itt, kik útbamutatást vállalnak némi ajándék, vagy pénz reményében. A táj tényleg leginkább egy halálzónára hasonlított, barátságtalan és zord tája kétség kívül remekül szolgálja azt a funkcióját, amit jelenleg betölt. Elriaszt.
Az átjutás után a célállomásunk felé vettük az irányt, Nouadhibouba. Itt az itiner által ajánlott szállót kerestük fel, melyben már érkezésünkkor is több B2-s csapat pihent. Az estére ezért egy jó hangulatú főzőcskézés, italozás alakult ki.
A mai napunk eseményei igen rövidek így leírva, azonban mégis csak az éjszaka sikerült leülnünk egy picit pihenni. Holnap az itiner szerint kemény terep vár ránk.
(by: Kézai Béla)
Nézd meg a legfrissebb képeket a galériában!
Megmondom én is:
Ahhoz, hogy te is hozzászólhass, előbb be kell jelentkezned. Amennyiben nem vagy még regisztrált tagunk, itt regisztrálhatod magad!
LEGÚJABB KOMMENTEK
2009.01.24 16:44
Arc:Hi BKF Team!
Szonja nem
értem miért voltál
megijedve "ilyen
me...
2009-01-23 - HETEDIK NAP
2009.01.24 16:39
Arc:BKF TEAM a sztár!
Ti
már nyertetek.
ciao
Machó
2009-01-22 - AZ ELSŐ ALVÁS A SIVATAGBAN
2009.01.21 16:44
legoimi:Sok sikert és jó utat!
2009-01-19 - HARMADIK NAP
2009.01.21 11:57
Z-Robb:Jelentem Afrikában
vannak már! Még a
határon toporognak
utána a c...
2009-01-19 - HARMADIK NAP
2009.01.21 09:04
Arc:Kitartás !
BKF a
LEGJOBB!!!
TI már
NYERTETEK!
Ciao
BAJNOKOK!Machó.
2009-01-19 - HARMADIK NAP
BEJEGYZÉSEK
2009. 03. 05.
2009-03-05 - NEGYVEN FOK MÍNUSZ - BLOGZÁRÓ INTERJÚ
2009. 02. 10.
2009-02-02 - VÉGÜL HAZATALÁLTUNK
2009. 02. 06.
2009-02-01 - ÚTON HAZA
2009. 02. 04.
2009-01-31 - GYORS BEJELENTKEZÉS
2009. 02. 01.
2009-01-30 - TIZENNEGYEDIK NAP
2009. 01. 31.
2009-01-29 - TIZENHARMADIK NAP
2009. 01. 29.
2009-01-27-28 - FORRÓSÁG...
2009. 01. 28.
2009-01-26 - TIZEDIK NAP
2009. 01. 27.
2009-01-25 - KILENCEDIK NAP
2009. 01. 25.
2009-01-24 - EGY RÖVIDEBB NAP
2009. 01. 24.
2009-01-23 - HETEDIK NAP
2009. 01. 23.
2009-01-22 - AZ ELSŐ ALVÁS A SIVATAGBAN
2009. 01. 22.
2009-01-21 - MEGÉRKEZTÜNK AFRIKÁBA!
2009. 01. 21.
2009-01-20 - NEGYEDIK NAP
2009. 01. 20.
2009-01-19 - HARMADIK NAP
2009. 01. 19.
2009-01-18 - A KASZINÓK VÁROSA
2009. 01. 18.
2009-01-17 - ELRAJTOLTUNK!
2009. 01. 15.
A BKF A LEHETŐSÉGEK FŐISKOLÁJA, A PÖTTYÖS PEDIG FINOM :) VILLÁMINTERJÚ KISS GERGŐ CSAPATTAGGAL.





