PÖTTYÖS BAMAKO

2009-01-23 - HETEDIK NAP

2009.01.24 12:22 (805 olvasás)

Ma a megszokottól kissé eltért a reggel, hiszen most először ébredtünk a sivatagban, ráadásul nem is akármilyen szállásunk volt. Sátrazás helyett inkább beköltöztünk egy elhagyatott agyaggúlába. Először fordult elő az is, hogy időben keltünk. Számomra hatalmas élmény volt ebben a kis agyagépítményben ébredni.

Kicsit féltünk a mai naptól, mert az előírt út háborús övezeten vezetett keresztül, bár az ENSZ itt tűzszünetet hirdetett, az aknaveszély továbbra is fennáll. A háborús helyzet miatt ma rengeteg rendőrségi ellenőrzőpontra számíthattunk. Hál istennek sem az aknákkal, sem a rendőrökkel nem gyűlt meg a bajunk, mert betartottuk az előírásokat (pl. nem tértünk le az útról, valamint készségesen együttműködtünk a rendőrökkel). Ennél azonban sokkal izgalmasabb/veszélyesebb dolog történt velünk.

Az itiner mára egy hajóroncs megtekintésének lehetőségét ajánlotta fel kikapcsolódásképpen.

Lelkesen indultunk a hajóroncs felderítésére, de sem az itiner, sem a megadott GPS koordináták nem vezettek a nyomára. Csalódottan vettük az irányt Dakhla felé, mikor az út szélén egyszer csak egy arab betűkkel feliratozott hajószerűségre lettünk figyelmesek. Letértünk az útról a nyíl irányába, mivel láttunk keréknyomokat. Gondoltuk amennyiben annak a nyomvonalán haladunk nem lehet gond, ha az előző arra haladó jármű nem robbant fel, talán a miénk sem fog. :)

A „kitaposott” út egy bódékból összetákolt halászfalucskába vezetett minket (hajóroncs persze sehol). Az első különös dolog, ami felkeltette a figyelmem, hogy a helyiek között egyetlen nőt sem láttam! Ez már kissé nyugtalanított, a fiúk még viccelődtek is, hogy mi történne, ha bedobnánk közéjük…

Miután világosan kirajzolódott, hogy rossz döntés volt letérni, mert itt semmilyen hajóroncs nem volt fellelhető, úgy döntöttünk megfordulunk, erre rá is voltunk kényszerülve, mert szabad utat kellett engednünk egy mögénk érkező teherautónak. Addigra márt több helyi lakos is figyelemmel követte a keresgélésünket, ezzel nekem egyre több dolgot szolgáltatva az aggódásra.

És akkor megtörtént, amitől talán a legjobban féltem: megfordulás közben elakadtunk a homokban!

Kínosan hosszú percek következtek, ahogyan az autó görcsösen próbált szabadulni a homok fogságából, ezzel egyre mélyebbre és mélyebbre ásva saját magát. Miközben kétségbeesetten menekülni próbáltuk szorult helyzetünkből, a helyiek egyre közelebb és közelebb merészkedtek hozzánk.

Minden erőmmel próbáltam úrrá lenni előítéleteimen, és nem a lehető legrosszabbat feltételezni, de amikor már 15-20 kíváncsi szempár kukucskált be az autóba, elkezdtem imádkozni (nem vagyok vallásos, de az ilyen helyzetek csodákra képesek). Idegszálaim pattanásig feszültek. Pillanatokra úgy éreztem ez a vég, hiszen ennyi idegennel még a három fiú sem bánik el el. Ha ezek az emberek most ki akarnak minket rabolni, vagy ne adj isten még rosszabbat; bántani, most könnyedén megtehetik!



Legnagyobb meglepetésemre pontosan az ellenkezője történt. Mikor látták, hogy végképp nem boldogulunk egyedül, közösen összefogva megtolták a terepjárót, hogy segítsenek kijutnunk a saját magunk ásta fogságából. Természetesen az ő segítségünknek hála percek múlva már boldogan és mérhetetlenül megkönnyebbülve kacskaringóztunk Dakhla felé. Persze, nem voltunk hálátlanok. Az összes kéznél lévő, külön ilyen célokra szánt kicsi ajándékot nekik adtuk, amit ők nagy örömmel fogadtak.

Azt hiszem, ez nagy tanulság volt mindannyiunk számára! Nem árt, ha az ember óvatos, amikor idegenekkel találkozik, de hibát követ el, ha azonnal a legrosszabbat feltételezi róluk!

Ennek a kellemes csalódásnak az emlékével folytattuk utunkat. Hatalmas lendületet adott a maradék kb. 5-600 km megtételéhez. Mielőtt megérkeztünk volna Dakhlaba, még megálltuk egy kis pihenőt tartani egy gyönyörű helyen az óceán partján. Itt egy hatalmas szakadék tetejéről csodálhattuk meg az óceánt és a naplementét. Csodálatos látvány volt.

A célvárosba érve rögtön a szállodának vettük az irányt. Mivel még nem volt túl késő, ezért újból próbára téve bátorságunkat úgy döntöttünk, hogy egy rövid sétát teszünk a helyi utcák nem teljesen veszélytelen forgatagában. Amolyan „bazározást” tartottunk, hiszen minden méteren akadt egy-egy bolt, ahol a ritka szuveníreken keresztül az alapvető beszerzési cikkekig mindent meg lehetet találni.

Éjfél körül értünk vissza a szállásra.

(by: Szonja)




Nézd meg a legfrissebb képeket a galériában!

Megmondom én is:

Ahhoz, hogy te is hozzászólhass, előbb be kell jelentkezned. Amennyiben nem vagy még regisztrált tagunk, itt regisztrálhatod magad!