

Nem vagy még tag? Regisztrálj!
Elfelejtetted a jelszavad?

Neked hogy ízlik a Guru?

Ajánld ezt az oldalt a barátodnak:

PÖTTYÖS BAMAKO
2009-01-22 - AZ ELSŐ ALVÁS A SIVATAGBAN
2009.01.23 12:20 (512 olvasás)
Marrakeshből korán reggel terveztünk indulni, hogy behozzuk az eddig összeszedett lemaradásunkat. Remek szállodát találtunk az előző este, így jól aludva (igaz nem sokat) tudtunk felkelni. Sajnos a technika ezúttal is késleltette blogunk írását. Itt Afrikában már nem olyan könnyű mindent pontosan leadni, ezért sajnos még a későbbiekben is előfordulhat olyan, hogy csak másnap tudjuk feltölteni a beszámolóinkat.
A városból izgatottan indultunk neki a Tatooine nevű helyszínnek, mely az esti sátortábor gyülekezőhelye volt. Ez kemény lesz –mondtuk mindnyájan az estére gondolva, hiszen sátorozni is ritkán szoktunk, a sivatag közepén meg kifejezetten csak speciális alkalmakkor:).
De ne szaladjunk előre, hiszen a Tatooinera vezető utunk igen izgalmas volt. A nap során feszített tempót akartunk diktálni, hogy behozzuk a lemaradásunkat és még „értelmes” időben elérjük a kitűzött úticélunkat, ezért Gyuri rendesen beletaposott a gázpedálba.
Végre nem unalmas és monoton országutakon kellett haladnunk, hanem az Atlasz hegység izgalmas szerpentinen. Vékony, kanyargós utak, melyeken az előzés nagy figyelmet követel, néhol az út centikkel a mély szakadék mellett haladt el. Kifejezetten nőtt az adrenalin szintünk, mikor az olyan 30-al haladó teherautókat kellett előzgetnünk, melyek a reális rakodómagasságuk többszörösével rendelkeztek, amolyan mobil, instabil hegyként vonultak szépen-lassan az úton.
Gyuri tényleg beletaposott, sajnos ezt a helyi rendőrség is észrevette, és egy záróvonalas előzés után megbüntettek minket 400 dirhamra, melyet sikerült lealkudnunk kétszázra. Kevesen mondhatják el Magyarországon, hogy Afrikában megbüntették a közlekedésiek. De félre a tréfával, ha nem előzgetne az ember ezen az útszakaszon, akkor nem egy nap, hanem egy hét lenne azaz idő, mire sikerülne letudni a távot.
E kis színes kalandocska után megálltunk Agadir városában, melyben az előző napban megismert afrikai városokhoz képest kellemes csalódással szolgált. Bár csak a főúton haladtunk, de ez rendezett, amolyan „turista célpont” képet mutatott. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy kulturált étterem szerűséget felkeresünk, hogy először belekóstoljunk egy helyben elkészített ételbe. Bár túlzásba nem vittük, grillcsirkét rendeltünk, gondolván, hogy azzal nagy baj nem lehet. Sajnos lett, nem voltak magas elvárásaink, de ez a hús, a maga számunkra ismeretlen zöld pácával ehetetlen volt. Kár, szerettünk volna az esti sivatagozás előtt egy igazán jót enni, sajnos nem jött össze.
Utunk tovább vezetett Agadirnál, így el kellett indulnunk. Már sötétedett, de nem voltunk lemaradva. Menet közben csatlakoztunk egy Bamako Rally-s konvojhoz, bízva abban, hogy ők tudják, hogy merre kell menni.

Este tíz felé érkeztünk meg a Tatooine nevű helyre, mely arról nevezetes, hogy itt forgatták a Csillagok Háborúja című filmeposz egyes jeleneteit. És valóban, a sivatag közepén található agyagbuckák tényleg a filmből megismert sivatagi bolygó hangulatát adták vissza.
Ez az este volt az első alkalom, mikor sátraznunk kellett. Bár ez csak részben igaz, mert néhány csapattal egyetemben a sátrak felverése helyett, inkább beköltöztünk ezekbe az agyaggúlákba.
A pakolás után még gyorsan egy kis főzőcskézés a szomszédos csapattal karöltve, majd nyugovóra tértünk.
(by: Kézai Béla)
Nézd meg a legfrissebb képeket a galériában!
Megmondom én is:
Ahhoz, hogy te is hozzászólhass, előbb be kell jelentkezned. Amennyiben nem vagy még regisztrált tagunk, itt regisztrálhatod magad!
LEGÚJABB KOMMENTEK
2009.01.24 16:44
Arc:Hi BKF Team!
Szonja nem
értem miért voltál
megijedve "ilyen
me...
2009-01-23 - HETEDIK NAP
2009.01.24 16:39
Arc:BKF TEAM a sztár!
Ti
már nyertetek.
ciao
Machó
2009-01-22 - AZ ELSŐ ALVÁS A SIVATAGBAN
2009.01.21 16:44
legoimi:Sok sikert és jó utat!
2009-01-19 - HARMADIK NAP
2009.01.21 11:57
Z-Robb:Jelentem Afrikában
vannak már! Még a
határon toporognak
utána a c...
2009-01-19 - HARMADIK NAP
2009.01.21 09:04
Arc:Kitartás !
BKF a
LEGJOBB!!!
TI már
NYERTETEK!
Ciao
BAJNOKOK!Machó.
2009-01-19 - HARMADIK NAP
BEJEGYZÉSEK
2009. 03. 05.
2009-03-05 - NEGYVEN FOK MÍNUSZ - BLOGZÁRÓ INTERJÚ
2009. 02. 10.
2009-02-02 - VÉGÜL HAZATALÁLTUNK
2009. 02. 06.
2009-02-01 - ÚTON HAZA
2009. 02. 04.
2009-01-31 - GYORS BEJELENTKEZÉS
2009. 02. 01.
2009-01-30 - TIZENNEGYEDIK NAP
2009. 01. 31.
2009-01-29 - TIZENHARMADIK NAP
2009. 01. 29.
2009-01-27-28 - FORRÓSÁG...
2009. 01. 28.
2009-01-26 - TIZEDIK NAP
2009. 01. 27.
2009-01-25 - KILENCEDIK NAP
2009. 01. 25.
2009-01-24 - EGY RÖVIDEBB NAP
2009. 01. 24.
2009-01-23 - HETEDIK NAP
2009. 01. 23.
2009-01-22 - AZ ELSŐ ALVÁS A SIVATAGBAN
2009. 01. 22.
2009-01-21 - MEGÉRKEZTÜNK AFRIKÁBA!
2009. 01. 21.
2009-01-20 - NEGYEDIK NAP
2009. 01. 20.
2009-01-19 - HARMADIK NAP
2009. 01. 19.
2009-01-18 - A KASZINÓK VÁROSA
2009. 01. 18.
2009-01-17 - ELRAJTOLTUNK!
2009. 01. 15.
A BKF A LEHETŐSÉGEK FŐISKOLÁJA, A PÖTTYÖS PEDIG FINOM :) VILLÁMINTERJÚ KISS GERGŐ CSAPATTAGGAL.






BKF TEAM a sztár! Ti már nyertetek. ciao Machó