

Nem vagy még tag? Regisztrálj!
Elfelejtetted a jelszavad?

Te kikkel kóstoltatnád meg a Pöttyös-t?

Ajánld ezt az oldalt a barátodnak:

PÖTTYÖS BAMAKO
2009-01-21 - MEGÉRKEZTÜNK AFRIKÁBA!
2009.01.22 10:46 (801 olvasás)
A kompot sikeresen elértük! :) Kis túlzással talán ez a csapat életében ez az első olyan esemény ahol pontosan jelentünk meg! :) ( nem mintha lett volna más választásunk)
A fiúk a kompot irigylésre méltóan jól bírták! Néha-néha el is aludtak, míg én hősiesen küzdöttem (kint a hidegben) a reggelim bent tartásáért! :)
Az átkelés körülbelül fél órát vett igénybe, de nekem jóval hosszabbnak tűnt. Bár a tenger gyönyörű volt a fedélzetről, a figyelmemet a rosszullét sajnos jócskán elterelte.
Fél óra hánykolódás után a még mindig nem teljesen csendes tengeren, büszkén jelenhettünk ki: MEGÉRKEZTÜNK AFRIKÁBA! :):):)
A marokkói határátlépés a vártnál sokkal zökkenőmentesebb bizonyult (bár így is vacakoltunk legalább másfél órát).
Első utunk Casablancára vezetett, ahol az óvárost szerettük volna megnézni, azonban a GPS hiányos ismerete, és a városban uralkodó mérhetetlen káosz miatt nem találtuk meg időben.
Casablanca közlekedési morálja sem hazudtolta meg az afrikai országokról elterjedt híreszteléseket. Itt teljesen mindennapi jelenség az, ha az autópályán egyszer csak egy egész focicsapat sétál át szépen komótosan sréhen keresztbe, vagy ha az autóúton menetiránnyal szemben (sötétben kivilágítatlanul) haladó szamaras kocsival találkozik az ember (persze ha bárkit el találsz ütni könyörtelenül bebörtönöznek). Itt semmi nem utal arra, hogy az emberek a KRESZT akár csak hírből is ismernék, a piros lámpa sem jelent többet annál, minthogy az idén még nem esett piros hó, a dudákat úgy nyomják, mintha kötelező lenne. A három sávos út a helyiek szerint ötnek számít és hálás lehetsz a járókelőknek (akik mindenhol mászkálnak), ha engednek haladni az autóúton.

Csodával határos módon mégis minden baleset és koccanás nélkül körülbelül másfél óra elteltével valahogy visszakeveredtünk az autópályára és következő állomásunk, Marrakesh felé vettük az irányt. Mire megékeztünk annyira beesteledett, hogy nem vághattunk neki az Atlasz hegységnek. Az éjszakát Marrakesben kellett töltenünk. Mivel még nem volt olyan késő és szállást is viszonylag hamar találtunk, úgy döntöttünk felfedezzük kicsit a várost.
Merész vállalkozás volt este fél tízkor nekivágni a „városnézésnek”. Rövid időre álltunk csak meg az autóval egy bazárnál, és már meg is rohanták a kolduló kisgyerekek. Szó szerint csüngtek az autón! Ezek után jobbnak láttuk, ha a városnézést kizárólag az autóból kifelé tekintgetésre korlátozzuk (legalábbis ma este). Belefutottunk még egy-két ijesztő arcba, sikátorokban, végül kicsit el is tévedtünk. Azonban sikerült hazajutni. A mai eset igazán kalandos volt! :)
(By: Szonja)
Nézd meg a legfrissebb képeket a galériában!
Megmondom én is:
Ahhoz, hogy te is hozzászólhass, előbb be kell jelentkezned. Amennyiben nem vagy még regisztrált tagunk, itt regisztrálhatod magad!
LEGÚJABB KOMMENTEK
2009.01.24 16:44
Arc:Hi BKF Team!
Szonja nem
értem miért voltál
megijedve "ilyen
me...
2009-01-23 - HETEDIK NAP
2009.01.24 16:39
Arc:BKF TEAM a sztár!
Ti
már nyertetek.
ciao
Machó
2009-01-22 - AZ ELSŐ ALVÁS A SIVATAGBAN
2009.01.21 16:44
legoimi:Sok sikert és jó utat!
2009-01-19 - HARMADIK NAP
2009.01.21 11:57
Z-Robb:Jelentem Afrikában
vannak már! Még a
határon toporognak
utána a c...
2009-01-19 - HARMADIK NAP
2009.01.21 09:04
Arc:Kitartás !
BKF a
LEGJOBB!!!
TI már
NYERTETEK!
Ciao
BAJNOKOK!Machó.
2009-01-19 - HARMADIK NAP
BEJEGYZÉSEK
2009. 03. 05.
2009-03-05 - NEGYVEN FOK MÍNUSZ - BLOGZÁRÓ INTERJÚ
2009. 02. 10.
2009-02-02 - VÉGÜL HAZATALÁLTUNK
2009. 02. 06.
2009-02-01 - ÚTON HAZA
2009. 02. 04.
2009-01-31 - GYORS BEJELENTKEZÉS
2009. 02. 01.
2009-01-30 - TIZENNEGYEDIK NAP
2009. 01. 31.
2009-01-29 - TIZENHARMADIK NAP
2009. 01. 29.
2009-01-27-28 - FORRÓSÁG...
2009. 01. 28.
2009-01-26 - TIZEDIK NAP
2009. 01. 27.
2009-01-25 - KILENCEDIK NAP
2009. 01. 25.
2009-01-24 - EGY RÖVIDEBB NAP
2009. 01. 24.
2009-01-23 - HETEDIK NAP
2009. 01. 23.
2009-01-22 - AZ ELSŐ ALVÁS A SIVATAGBAN
2009. 01. 22.
2009-01-21 - MEGÉRKEZTÜNK AFRIKÁBA!
2009. 01. 21.
2009-01-20 - NEGYEDIK NAP
2009. 01. 20.
2009-01-19 - HARMADIK NAP
2009. 01. 19.
2009-01-18 - A KASZINÓK VÁROSA
2009. 01. 18.
2009-01-17 - ELRAJTOLTUNK!
2009. 01. 15.
A BKF A LEHETŐSÉGEK FŐISKOLÁJA, A PÖTTYÖS PEDIG FINOM :) VILLÁMINTERJÚ KISS GERGŐ CSAPATTAGGAL.





