PÖTTYÖS BAMAKO

2009-01-18 - A KASZINÓK VÁROSA

2009.01.19 09:36 (892 olvasás)

Az ébredés sosem könnyű, pláne akkor, ha az ember majdnem ezer kilométer megtétele, és csupán pár óra alvás után próbálja meg ezt végbevinni.

Tehát korán keltünk, hiszen muszáj volt időben útnak indulni, ezúttal nem a sötét égbolt alatt akartuk „látni” a tájakat, melyeken keresztül visz az utunk.

Velencét a köd és az eső miatt kihagytuk a városnézős listából, így rögtön Meyreuil felé vettük az irányt, mely a második nap etapjának célállomásaként szerepel az itinerben.

Olaszország Velence utáni tája nem túl érdekes. Mondhatni unalmas, hiszen csupán az utak szürke kedvtelen látványa az, ami elénk tárult. Ezt a monotonitást fokozta a borult égbolt is, melyből időnként eső, majd hó esett.

Az ország nyugati oldala felé haladva egyik pillanatról a másikra minden megváltozott, a napsütés és az elénk tornyosuló hegyek képe energiával töltötte fel a csapatot. A magasság ködjébe vesző hófödte hegycsúcsok alatt meghúzódó mélyzöld táj elgyönyörködte a BKF Bamako Team tagjait.

Még fel sem ocsúdtunk a látvány okozta ámulattól, rögtön jött a következő élmény: a tenger. Bár csak egy-egy másodpercre pillantottuk meg, hiszen alagútból alagútba haladtunk, mégis minden egyes alkalommal elhangzott a „oda nézz!” kiáltás valamelyikünk szájából.

Az utunk előtt kijelöltünk helyszíneket, amelyeket mindenképpen meg szerettünk volna látogatni. Ha már Velence kimaradt, Monte Carlót feltétlenül, kötelező jelleggel látogattuk meg. Először a szerpentineken haladva pillantottuk meg a város látványát, mely a tenger vállán heverve sütkérezett a buja napsütésben. Nem is lehetett más választásunk, minthogy azon nyomban megálljunk és nekikezdjünk a fényképezésnek, videózásnak.

Ekkor jött meg mellénk egy másik B2-s csapat, a háromtagú alakulat Romániából érkezett, természetesen azonnal Túró Rudival kínáltuk őket. Fura volt azt észlelni, ahogy ismerkednek a Pöttyössel, magyarként ritkán látni, hogy nem azonnal kezdenek a túros rúd majszolásába. Kölcsönös üdvözlés és fotós kisegítés után Monte Carlo központjába indultunk.



Késő délután, percekkel naplemente előtt érkeztünk a városba, azonnal a tengerparti kikötőnek vettük az irányt, hiszen eme természeti csodát vétek lenne nem a mólóról megtekinteni. Nem csalódtunk, a nap nyugvásának folyamatát még inkább megszépítette, örök emlékké formálta Monte Carló látképe.

Miután a nap a horizont alá bukott, felkerestük a híres helyi Forma 1-es pályát, hiszen az autókedvelő Gyuriék feltétlenül végig akartak menni a pálya nyomvonalán, ami egyike a két létező Forma 1-es pályának, melyeket utcákon, és nem kiépített ringekben rendeznek meg.

Kis eltévedés, GPS-el történő kiabálás után, humán segítséget kérve sikerült is megtalálni a keresett utcákat, az a felismerés serkentőként hatott, mikor is a TV-ben látott kanyarokkal tarkított vonalon tudtunk haladni a nem éppen Formula 1-re hajazó Land Roverrel. Pontosabban csak néhány kanyarban, illetve az alagútban, hiszen a pálya többi részét nem találtuk meg (vagy ismertük fel). De így is egy üde színfoltja volt az itt töltök óráknak ez a kis móka.

Sötétedés után elindultunk Gyuri egyik, Monte Carlótól 2 órára lakó rokonához, aki roppant kedves módon, fáradtságot nem kímélve elszállásolt minket az estére. Ma kipihenjük magunkat, holnap meg jöhet a következő felvonás!

(By: Kézai Béla)


Nézd meg a legfrissebb képeket a galériában!

Megmondom én is:

Ahhoz, hogy te is hozzászólhass, előbb be kell jelentkezned. Amennyiben nem vagy még regisztrált tagunk, itt regisztrálhatod magad!